Az USL prioritásai: az alkotmánymódosítás és a régiók


-A A+

Az alkotmánymódosítás, valamint az új közigazgatási régiók létrehozása is szerepel a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) új célkitűzései között. 

A szövetséget alkotó pártok hétfőn döntöttek arról, hogy újabb politikai célokkal egészíti ki az USL működési alapját képező megállapodást. Crin Antonescu, az USL liberális társelnöke szerint a két említett célkitűzést már az idén meg akarják valósítani.

A kormányzó szövetség tervei között eddig is szerepelt mindez, de az utóbbi időben egyre több nézeteltérés alakult ki a koalícióban. Ezért most írásban is nyomatékosítani akarták, hogy az alkotmánymódosítás, valamint a közigazgatási régiók létrehozása a szövetség kiemelt céljai közé tartozik.

Antonescu a Victor Ponta miniszterelnökkel, az USL szociáldemokrata társelnökével közösen tartott sajtótájékoztatón kifejtette, hogy az eddigi megállapodásból semmit nem törölnek, a kiegészítés azt a célt szolgálja, hogy az USL "tartósan" és "hatékonyan" működjön.

A kétharmados többséggel kormányzó USL a most zajló tavaszi parlamenti ülésszakban akarja módosítani az alkotmányt, amelyről népszavazást is kell tartani. A tervek szerint a referendumra várhatóan ősszel kerül sor.

Az új közigazgatási régiókról szóló törvényt ősszel akarják elfogadtatni a parlamentben, hiszen Antonescu már a hétvégén elmondta egy televíziós műsorban: előbb a módosított alkotmányban akarják rögzíteni a régió kifejezést, mint új közigazgatási szintet. Antonescu szerint az alaptörvény csak említést tesz majd a régiókról, a konkrét működésüket, felépítésüket egy külön törvényben szabályozzák.

   








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X