Frontváros: őket kell legyőznie Marosvásárhelyen Soós Zoltánnak


-A A+

 

Erdélyi magyar szempontból Marosvásárhely számít az idei önkormányzati választások egyik legfontosabb helyszínének – a város polgármesteri székének a megszerzésével sokat nyerhet a közösség, de legalább annyit veszíthet is a bukással. Frontváros: bármennyire is próbálják hangsúlyozni az etnikumok közötti békés együttélés fontosságát, a fekete március sebe még nem forrott be a Maros bal partján: a románok a kétezres évek elejétől próbálják megtartani, a magyarok pedig visszaszerezni a polgármesteri széket. A helyhatósági választásokat pedig eddig mindig az etnikai szavazás határozta meg, nem pedig a projekt alapú meggyőzés – pontosabban utóbbival négyévente sikerült félrevezetni a magyarok egy részét és ezzel eldönteni a vokscsata állását. Soós Zoltán független jelölt konkrét elképzeléssel rukkolt elő, a román szavazókat is igyekszik megszólítani, és ha a magyar közösség nagy arányban megy el szavazni, komoly esélye van nyerni, ugyanis a román szavazótábor nem lesz egységes.

A marosvásárhelyi polgármesteri szék egy alkalommal sem volt ennyire kelendő: tizenhárom jelölt száll versenybe, ám akadnak közöttük olyanok, akik a futottak még kategóriába is csak nagy jóindulattal férnek be. Legelőször Soós Zoltán indulása vált biztossá, őt a Népi Mozgalom Pártjának jelöltje, Marius Paşcan követte a bejelentéssel, majd nemzeti liberális Theodora Benedek. Július végén pedig nyilvánvalóvá vált az, amit addig csak rebesgettek Marosvásárhelyen – a regnáló városvezető átnyergelne megyevezetőnek, a stafétát pedig átadná Claudiu Maiornak, aki a Pro Románia Párt színeiben méretkezik meg. A Szociáldemokrata Párt soha nem volt erős a városban, idén is a négy évvel ezelőtt induló Sergiu Papuc a jelöltjük.

Ők a marosvásárhelyi polgármesterjelöltek: Soós Zoltán (független, de minden magyar politikai alakulat támogatja), Horaţiu Simion Gorea (független), Nadia Dinuca Raţă (Alternatíva a Nemzeti Méltóságért), Emil Marius Paşcan (Népi Mozgalom Párt), Theodora Mariana Nicoleta Benedek (Nemzeti Liberális Párt), Sergiu Claudiu Maior (Pro Románia Párt), Adrian Sorin Mureşan (Szabad Emberek Pártja), Ioana Ştefana Roman (USR-PLUS), Lavinia Corina Cosma (Zöld Párt), Nicolae Dragoş Ploeşteanu (Szövetség a Románok Egységéért), Sergiu Vasile Papuc (Szociádelmokrata Párt), Florin Florea (független) és Corneliu Florin Oltean (Liberálisok és Demokraták Szövetsége).

Dorin Florea visszavonulása egyértelmű jele annak a felismerésnek, hogy többé már nem számíthat a választók támogatására, bár tegyük hozzá, hogy ezt a lépést évek óta készítik elő – erre enged következtetni az is, hogy a jelenleg tanácsadói szerepben mellette levő Claudiu Maior, aki az elmúlt időszakban a polgármesterrel ellentétben számos alkalommal megjelent a választópolgárok között. Aszfaltozási munkálatokat felügyelt és ellenőrzött, élelmiszercsomagot osztogatott, asszisztált a fakivágásoknál, tilosban parkoló autók elszállításánál, lakótársulási találkozókon vett részt.

Kampányát most is főként ez határozza meg, a polgármesteri hivatal érdemeit domborítva igyekszik választói tőkét kovácsolni magának, nem annyira az interneten, mint inkább az offline térben aktív. A szintén Dorin Florea mellett szocializálódott, magyarfaló politikusként hírhedté vált Marius Paşcan egyelőre csak a tőle alapjáraton megszokott nacionalista kottát játssza, számára egyébként sem a polgármesteri szék megszerzése a tét, a politikai túlélőösztön hajtja, ismertséget kell szerezni, ha levitézlett pártja színeiben parlamenti mandátumot szeretne szerezni magának.

Theodora Benedek indulásával a liberálisok a hagyományokkal szakítottak, egy olyan nőt indítottak, aki a magyar szavazatokat is hozhat – a professzorasszony az a polgármester kíván lenni, aki összefogja, egyesíti a románokat és a magyarokat. Párttársa, a PNL első alelnöke furán értelmezi azonban ezt az egyesítést – Rareș Bogdan múlt héten az alkotmány nemzetállamra vonatkozó cikkelyét idézve a belecsapott a nacionalista húrokba

A liberális jelölt megpróbálta szépíteni ezt, mi azonban maradunk a tanulsággal: a liberálisok projekt alapú választási verseny helyett etnikai színezetű vokscsatára készülnek. Bár Rareș Bogdan arra szólította fel az általa esélytelennek tartott Maiort és Paşcant, hogy lépjenek vissza a liberális jelölt javára, az összeborulásnak kicsi az esélye. Ez azt jelenti, hogy ha a magyar közösség nagy arányban megy el szavazni, Soós Zoltánnak komoly esélye van nyerni, ugyanis a román szavazótábor nem lesz egységes.

Az előző választásoktól eltérően ugyanis 2020-ban több erős román jelölt van, míg 2012-ben és 2016-ban is csupán Dorin Florea volt a fő ellenfél, most jobban oszlik a szavazat. Ha azonban a liberálisok garanciákat vállalnak arra, hogy Claudiu Maior Theodora Benedek megválasztása esetén immunitást élvez és intézheti a holdudvar üzleteit, ő visszaléphet. A mostani választás tétje ugyanis egyértelműen az ő – vagyis a jelenlegi rendszer – túlélése.

Ez ellen szól azonban az, hogy az elmúlt hetekben a néhai Benedek István hematológus professzor fia nekiment Claudiu Maiornak, súlyos vádakkal illetve a politikust. Az ifjú Benedek azt állítja, hogy apját több alkalommal átverte a jelenlegi városvezetés. „Éveken keresztül szemébe hazudtak, széles mosollyal az arcukon” – írta a Facebook-oldalán. Többek között felhozza példaként azt is, hogy édesapja szívén viselte a városi sportklubok helyzetét, ezért 20 ezer eurót adott az ASA megmentése érdekében, de azt a városvezetés saját érdekei érvényesítésére használta fel.

Ha azonban a Maior pártja által megrendelt közvélemény-kutatásokat vesszük alapul, nincs semmi oka a visszalépésére. De mivel a túlélése a tét, minden bizonnyal semmi nem lesz drága számára.

Csatakiáltás, felméréssel

A helyhatósági választásokkal kapcsolatos első közvélemény-kutatás idén januárban jelent meg, amelynek két legfontosabb következtetése az volt, hogy ha januárban tartották volna a helyhatósági választásokat, és ha azok kétfordulósak lennének, Dorin Florea jelenlegi polgármester még a második fordulóba sem került volna be. A felmérés szerint egyfordulós választás esetén a legtöbb voksot az RMDSZ jelöltje, Soós Zoltán kapta volna. Az Emil Marius Pașcan PMP-s politikus által megrendelt közvélemény-kutatás után elkezdődött a találgatás Bernády flekkenvárosából a rózsák majd a piskóták városává züllesztett Marosvásárhelyen: ki lesz a város következő polgármestere.

A román szavazók preferenciáit mérték.

Közzétette: Maszol.ro – 2020. szeptember 12., szombat

A múlt hét végén a liberálisok megrendelésére készített felmérés eredményei láttak napvilágot, amely szintén arra világít rá, hogy román-magyar versenyre készülnek: a többségi szavazók körében mérték a három legesélyesebbnek tartott román jelölt támogatottságát. A Novel Research által készített felmérés eredményei szerint a román etnikumú biztos szavazók 30 százaléka Theodora Benedekre voksol, Marius Pașcan, a Népi Mozgalom Párt jelöltjének a támogatottsága 22 százalék, míg a Pro Románia színeiben induló Claudiu Maioré 17.

A közvélemény-kutatás eredményeit ismertető mures.ro megjegyzi, hogy viszonylag magas a bizonytalanok aránya, akik állításuk szerint részt vesznek a választásokon, de még nem tudják, hogy kire szavaznak. Arányukat azonban nem közölte a portál. A Pro Románia belső felmérései szerint jelenleg Soós Zoltán támogatottsága a legnagyobb, őt a párt jelöltje, Claudiu Maior követi.

Egy idén tavasszal, az RMDSZ megrendelésére készített felmérés szerint a kilátástalanság és pesszimizmus jellemzi a marosvásárhelyiek többségét (románokat és magyarokat egyaránt). Eredményei azt bizonyítják, hogy a magyar jelölt esélyei jelentősen nőttek a négy évvel ezelőttihez képest – 2016-ban Soós Zoltán 25 537 szavazatot kapott, Dorin Florea 27 262-őt. Ugyanakkor a számok azt bizonyítják, hogy mostanra a magyar szavazók magabiztosabbakká, motiváltabbakká váltak.

A múlt kudarcai

Az RMDSZ 2000-ben kapta az első pofont Marosvásárhelyen – a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) kormányzása idején –, amikor a Ion Iliescu nevével fémjelzett szervezet hatékony közreműködésével, létrehozták a Romániai Magyar Liberális Demokrata Pártot. A választások idején a párt a román nyelvű nacionalista sajtóban különösen nagy publicitást kapott – vélhetően annak bizonyítékaként, hogy a romániai magyarság mennyire elégedetlen az RMDSZ-szel.

A párt Marosvásárhelyen Iszlay Jenő személyében saját jelöltet indított, aki az első fordulóban 797 szavazatot kapott, ami bőven elegendő volt ahhoz, hogy Fodor Imre RMDSZ-es polgármesterjelölt 168 szavazat híján első fordulóban elessen a polgármesteri címtől és a második fordulóban kénytelen legyen átengedni azt a Román Demokratikus Konvenció színeiben politizáló Dorin Floreának.

Az erdélyi magyarság (és az RMDSZ) szimbolikus térvesztésének közösségi drámáját (Dorin Florea főtéri örömhórája mellett) tovább fokozta a szövetség 2004-es bukása. Akkor Kelemen Atilla volt Dorin Florea kihívója, a Szociáldemokrata Párt, a Nagy-Románia Párt és a Román Nemzeti Egység Párt támogatását élvező orvos 48 556 szavazatot kapott, míg az RMDSZ jelöltjére csupán 34 625-en adták a voksukat. Ez volt az eddigi RMDSZ-jelöltek legcsúfosabb veresége Dorin Floreával szemben, Kelemen a voksok 40,31 százalékát szerezve meg. 

FRISSÍTÉS: Cikkünk korábbi változatában tévesen írtuk azt, hogy az RMDSZ-jelöltek közöl Borbély László szenvedte el a legcsúfosabb vereséget Dorin Floreával szemben. Az érintettől és az olvasóktól elnézést kérünk.

Az RMDSZ 2008-ban  Borbély László akkori környezetvédelmi és erdőgazdálkodási minisztert, az RMDSZ politikai alelnökét küldte a polgármesteri székért folytatott harcba. „Tudom, hogyan kell többet tenni Marosvásárhelyért, és van is hatalmam hozzá” – hirdette akkor Borbély. A politikus 5867 szavazattal közelítette meg a harmadszor induló Floreát, de a szerzett támogatás az össz szavazatszámnak csak a 44,86 százalékát jelentette.

Négy évvel később, 2012-ben Frunda György, az RMDSZ egykori államfőjelöltje próbálta maga alá gyűrni Floreát, de nem járt sikerrel, tízezer szavazattal alulmaradt a hatalmát fokozatosan megszilárdító polgármesterrel szemben. 2016-ban Soós Zoltán múzeumigazgató függetlenként szállt versenybe, és ő tudta a leginkább megszorongatni Dorin Floreát, azonban 1700 szavazattal több kellett volna a sikerhez. A magyarság azonban ezt a „közelítést” sikernek könyvelte el, ennek felhajtóerejét (is) kihasználva indul újból csatába Soós Zoltán, akinek most reális esélye van leváltani a Dorin Florea és holdudvara által kiépített rendszert.

Egyértelműen kijelenthető, hogy Marosvásarhely történelmi pillanat előtt áll, a magyar közösség húsz éve nem volt ennyire közel, ahhoz, hogy visszaszerezze a városvezetést. A román szavazók minden bizonnyal nem fognak Soósra szavazni. Szavazataik megoszlanak a többi 12 jelölt között, így ha a magyar közösség összezár, ereje jelentheti a város fejlődésének, a magyarság megmaradásának is a kulcsát.








EZT OLVASTA MÁR?

X