Rés Éva megyeitanácsos-jelölt: vonzó alternatívává kell tenni a vidéket is (X)


-A A+

Az RMDSZ-frakció tanácsosaival összehangoltan, csapatmunkában képzeli el a tevékenységét Rés Éva, az RMDSZ Kolozs megyei tanácsosjelöltje. Nagy hangsúlyt fektetne a rendszeres és szoros kapcsolattartásra a megye magyar közösségével, kiemelt figyelmet szentel a kulturális, oktatási és gyermekvédelmi területekre. Interjú.

Azoknak az olvasóknak, akik még nem hallottak volna önről, hogyan írná le magát néhány mondatban?

1985 óta élek Kolozs megyében. Műszaki egyetemet végeztem, házas vagyok és két felnőtt gyermek édesanyja. Szászfenesen építettünk családi otthont, amit az elmúlt években részben vendégházzá alakítottunk. Férjemmel évek óta magánvállalkozással foglalkozunk. A családom életében mindig helye volt a magyar közösségi ügyeknek. Otthonunk is sokszor adott lehetőséget összejöveteleknek, képzéseknek, csapatépítőknek.

Szeretem az embereket, a sportot, természetet, kultúrát. Fontosnak tartom az élet testi-lelki egyensúlyát.

A közösségi projektek már rögtön a rendszerváltás után megjelentek az életemben. Éveken keresztül dolgoztam a Heltai majd a Kallós Zoltán Alapítvány Alapítvány csapatában, nyelviskola, néptánc oktatás, gyerektáborok és más közösségi projektek megvalósításában. Miután a családom és a családi vállalkozások vették át a főszerepet az életemben, akkor is maradt idő önkéntes tevékenységre. Az utóbbi években önkénteskedtem a Diakónia Alapítványnál, ökumenikus és római katolikus eseményeken vállalok önkéntesként szervezési és tolmács feladatokat, illetve nagy örömmel fordítok időt néptáncra is.

Mikor és miért döntött úgy, hogy indul az RMDSZ megyeitanácsos-jelölt listáján?

Az év elején kaptam a felkérést, a környezetemben lévő fiatalok (elsősorban nők) részéről. Mindenekelőtt meglepett a felkérés. Több beszélgetés után és a családom támogatására is  döntöttem úgy: intézményes keretek között is tegyek közösségünk érdekében, így hát belevágok. Megyei tanácsosi feladatra jelentkeztem, hogy tudásom és tapasztalatom a közösség szolgálatába állítsam. Ha a Kolozs megyei választók bizalmat szavaznak nekem, akkor megtiszteltetés lesz számomra a magyar közösség megőrzése és építése érdekében dolgozni.

Mivel szeretne hozzájárulni az RMDSZ munkájához?

A következő négyéves tevékenységet az RMDSZ frakció tanácsosaival összehangoltan, csapatmunkában képzelem el. Elképzeléseim között nagy hangsúlyt élvez a rendszeres és szoros kapcsolattartás a megye magyar közösségével, kiemelt figyelemmel a kulturális, oktatási és gyermekvédelmi területekre.

Élhetővé és vonzó alternatívává kell tenni a vidéket is. Ebben nagy szerepe van a helyi kis közösségeknek. Ezeket minden erőnkkel támogatni és fejleszteni kell. Törekedni kell, hogy minden egyes magyar ember Kolozs megyében be tudjon kapcsolódni a közösségi életbe, továbbá törekedni a közösségek közötti együttműködés támogatására. A Kalotaszegi Magyar Napok és a Dési Magyar Napok támogatása azért kiemelten fontos, hogy a térség közösségeinek kapcsolódási pontokat teremtsen. Ezek és az ehhez hasonló közösségi kezdeményezések kiemelt figyelmet érdemelnek. A megyei tanács alárendeltségébe tartozó kulturális intézményeknek pedig a magyar közösséget is szolgálniuk kell.

Alsójára: kis magyar közösség él itt, de tipikusan erdélyi, hiszen az alig pár száz magyarból unitáriusok, reformátusok,...

Közzétette: Rés Éva – 2020. szeptember 16., szerda

A kultúra területe sok lehetőséget ad a román közösségekkel folyó párbeszédre is. Tartalmas és kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatot kell fenntartanunk a velünk együtt élő román közösséggel.

A mai világban a technológiai lehetőségek elősegítik azt, hogy vidéken is teljes életet éljen az ember: megélhetése biztosítva legyen, tudjon gyereket nevelni családi és közösségi életet élni. A megyei tanácsosok hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy a közösségi vezetők, polgármesterek, tanítók, papok és helyi vállalkozók közös erőfeszítésével kiaknázzák a vállalkozások indítása és munkahelyteremtésekre adódó lehetőségeket.

Az oktatás és gyermekvédelem területén a megyei tanács olyan egyedülálló intézményeket tart fenn, amelyekre a Kolozs megyei magyar közösségnek is szüksége van. Ezekben az intézményekben biztosítani kell az anyanyelvhasználatot és szakmai támogatást a magyar gyerekek számára is. Több szociális projekt tartozik a megyei tanács hatáskörébe. Rengeteg magyar család életére tudunk hatással lenni, ha az egészségügyi és szociális intézmények forrásait feléjük tudjuk irányítani.

A városi és megyei tanintézmények bizonytalanul készültek az új tanévre. Hogyan változott a tanügyi rendszer az elmúlt években?

Felnőtt gyerekeim vannak. Büszke vagyok rájuk, hisz önállóak, dolgoznak, nagy céljaik vannak az életben. Visszagondolva az iskolás időszakra: nagy kihívás volt az iskolába járás. A nagyvárosban a közlekedés az iskolai és iskolán kívüli programokra való eljutás nagy erőfeszítést igényelt. Örvendetes, hogy ma már sok dolog megoldódott ezekből a gondokból (iskolabusz, afterschool stb.) A vidéki iskolák fejlesztése sokat segíthet ebben is a szülőknek. Az a szülő aki bízik a településén (városnegyedében) működő iskolában, nem fogja gyerekét és ott a délutáni felügyeletet is bíztosítva tudja, nem fogja fölöslegesen a távolabbi igéretesebb iskolába vinni. Mindig úgy gondoltam a gyerekeknek tanulni kell az iskolában, közösségi kapcsolatokat, barátságokat kialakítani, megtanulni együtt dolgozni társaikkal.

„Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk”, mondta mindig Kallós Zoli bácsi  Az egészséges fejlődéshez a zene, a tánc, a mozgás is nagyon fontos, és persze közösségi embernek kell lennie, mert nem remeteként hanem a társadalom részeként kell működni. Meg kell tanulni odafigyelni másokra hisz, „nem csak kenyérrel él az ember”. Természetesen mindebben nagy része van a család, a szülők hozzáállásának is, ugyanakkor az intézmények sokat tehetnek ebbe az irányba.

Az anyanyelvi oktatás nagyon fontos. „Engedjétek hozzám jönni a szavakat” – írta Sütő András, hisz mi lehet más, ami közelebb áll az ember szívéhez, mint az anyanyelv, mi az, amin keresztül könnyebb a világ dolgainak elsajátítása? A fejlődés ritmusa egyre nagyobb a világban. Az egyetlen állandó a változás. Ezért kell megtanulni tanulni, ugyanakkor megőrizni a gyökereket, hogy mindig legyen mibe kapaszkodni.

Az új tanév új kihívásokat állít iskoláink elé. A pedagógusok sokat dolgoztak azon, hogy lehetővé tegyék a gyerekek biztonságos oktatását. A legtöbb helyen a szülők is bekapcsolódtak ebbe a munkába. Az általános járványügyi szabályok betartása, a higiéniára való nagyobb odafigyelés mellett minden iskolában meg kell találni az illető intézményben legjobban működő megoldásokat. Az oktatásban pedig kialakítani azt, hogy kihasználjuk a modern technika adta lehetőségeket, ugyanakkor ne vágjuk el a fizikai jelenlétet igénylő oktatásnak a normális emberi interakcióból származó előnyeit.

Mit tanácsol azoknak a szülőknek, akik a jelenlegi helyzetben küldik iskolába gyermekeiket?

Az általános járványügyi szabályok betartását, a higiéniára való nagyobb odafigyelést, bízni a tanerőkben, együttműködni velük, nem félni, hanem megoldásokat keresni városon és falun egyaránt.








EZT OLVASTA MÁR?

X