Kiszivárgott, hogy ki lesz Románia budapesti nagykövete


-A A+

Gabriel Șopandă jelenlegi ankarai nagykövet kerül az államfő által néhány napja visszahívott Marius Lazurca helyére a budapesti román külképviselet élére – értesült a Digi24.

A hírtelevízió hétvégén közölte azoknak a diplomatáknak a listáját, akiket Klaus Johannis a leváltott 31 nagykövet helyére javasol.

Az 1976-ban született Gabriel Șopandă hivatásos diplomata, az európai és a közel-keleti térség szakértője, 2016 óta törökországi nagykövet. Korábban a brüsszeli, washingtoni és tel-avivi külképviseleten, illetve a bukaresti külügyminisztériumban is dolgozott különböző beosztásokban. Angolul, franciául, spanyolul, németül és olaszul is beszél.

Mint ismert, a napokban Klaus Iohannis államfő 31 nagykövetet váltott le. A Digi24 értesülései szerint a „vérfrissítés” a román diplomáciában készülődő paradigmaváltás jele. A hazahívott nagykövetek között volt Romániát Budapesten képviselő Marius Lazurca is.

Mint korábban írtuk, a 46 éves Marius Lazurca idén májusban román-magyar diplomáciai pengeváltást idézett elő azzal, hogy szolidaritást vállalt a magyar ellenzék egyik politikusával. Szabó Tímea a Párbeszéd társelnöke kifogásolta, hogy a magyar kormány a járványhelyzet idején egészségügyi maszkokat szállít a határon túli magyaroknak, felszólását azonban nem tudta befejezni, mert tapssal szakították meg a kormánypárti képviselők.

A román nagykövet ezt követően egy Whatsapp-csoportban azt írta a többi Budapesten szolgáló nagykövetnek, hogy Szabó Tímeát fenyegetések és inzultusok sora érte, ezért a maga részéről levélben vállalt szolidaritást a Párbeszéd társelnökével.








EZT OLVASTA MÁR?

X