Történelmi Máramaros: elöregedett az RMDSZ szavazótábora
Egy helyszínen indít polgármesterjelöltet a szeptember 27-i helyhatósági választásokon az RMDSZ Történelmi Máramaros megyei szervezete, és képviselőjelölteket is mindössze két településen állít. Béres István elnök szerint az érdekképviselet a közösség és – ezáltal – a szavazótábor elöregedésével találta szemben magát.
A hosszúmezei polgármesteri tisztség megőrzésében bízik az RMDSZ Történelmi Máramaros megyei szervezete: a Tisza-parti község az egyetlen település a környéken, ahol még mindig többséget alkot a magyar lakosság, így R. Fekete Lajos jelenlegi polgármesternek esélye van az újrázásra.
Tanácsosjelöltjei Hosszúmezőn kívül csak Máramarosszigeten vannak a térségi RMDSZ-szervezetnek, de polgármesterjelöltet nem állítottak a városban. Béres István volt parlamenti képviselő, a szervezet elnöke szerint nem lenne esélye nyerni a jelöltjüknek, mert egyrészt „nem fejlődött a gondolkodás odáig” Szigeten, hogy a más nemzetiségűek is a magyar jelöltre szavazzanak, másrészt a magyarság aránya is tíz százalék alá csökkent az egykor jogi akadémiát is működtető, a sókereskedelem egyik központjának számító történelmi településen.
„Harmadrészt nagyon elöregedtek a magyar szavazók: az aláírásgyűjtés alkalmával felkerestük őket, és nagyon idős személyekkel találkoztunk, akiknek még az is gondot jelent majd, hogy elmenjenek szavazni” – mondta. A mozgóurnák igénylése jelenthetne megoldást erre, de Béres István szerint ez körülményes, illetve orvosi igazolás szükséges, azt viszont sokan kikérik maguknak, hogy „fogyatékosnak nyilvánítsák őket”.
Az elöregedés a jelöltállításban is problémát okozott, hiszen nem találtak olyanokat, akik vállalták volna az indulást és a kampányt. „Felsővisón például a magyarok átlagéletkora 78 év, ami szomorú… Aknasugatagon is emiatt nincs jelöltünk – annyira megöregedtek, hogy nem volt, aki vállalja, pedig ott mindig volt jelöltünk. Ráadásul a jelenlegi sugatagi polgármester, Ivaszuk Mihály, aki úgy beszél magyarul, mint én, teljesen elfordult a magyarságtól, és a románokat képviseli csak” – sajnálkozott Béres István.
Máramarosszigeten az alpolgármesteri tisztség megőrzésében reménykedik az RMDSZ, ez is közrejátszott a megfontolásban, hogy nem indított polgármester-jelöltet az érdekvédelem. A Szociáldemokrata Párt (PSD) körül megalakult Koalíció Máramarosért nevű pártszövetséggel úgy egyezett meg az RMDSZ, hogy ha amazok megőrzik a többséget a képviselőtestületben, s az RMDSZ jelöltjei is bejutnak, a magyar érdekvédelmi szövetség megtarthatja az alpolgármesteri funkciót. Az RMDSZ tanácsosi listavezetője Béres István neje, Béres Ildikó jelenlegi alpolgármester.
A megyei tanácsosjelöltek listáján a másodiknak számító befutó helyet kapta az RMDSZ Történelmi Máramaros megyei szervezete, egész pontosan Béres István. A megyében két RMDSZ-szervezet működik, de egyik sem alárendeltje a másiknak: a Gutin-hegységtől északra a Történelmi Máramaros megyei, attól délre a Nagybányai Területi Szervezetbe tömörülnek az alapszervezetek. A két központ „hagyományosan” konkurál egymással, például a megyei tanácsosi jelöltlista összetételében sem tudtak megegyezni, végül a Szövetségi Állandó Tanács határozta meg, hogy a lista első két helyén osztozkodniuk kell; a listavezető a nagybányaiak jelöltje, Lapsánszky Edit tanfelügyelő lett.
Szerettük volna megszólaltatni a Nagybányai Területi Szervezet elnökét is, Vida Noémit, a megyeszékhely egyik alpolgármesterét, hogy hány településen indítanak jelölteket, de nem sikerült elérnünk, és nem is válaszolt megkeresésünkre. Információink szerint a szigetiekhez hasonló megfontolásból a nagybányai szervezet sem indított polgármesterjelöltet, abban a reményben, hogy a választások után az RMDSZ megtarthatja az egyik alpolgármesteri funkciót.
A nagybanya.ro portál szerint az RMDSZ tanácsosi jelöltlistájának a vezetője Vida Noémi, akit korábban az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) érdek-összeférhetetlenség miatt elmarasztalt. Az érintett ezt megfellebbezte, de a legfelső bíróság elutasította a keresetét, de a vonatkozó törvény módosítása értelmében megőrizhette tisztségét, mert az ANI által kifogásolt érintettség az ítélet meghozatala előtt több mint három évvel állt fenn.
(A nyitóképen: Béres István, az RMDSZ Történelmi Máramaros megyei szervezetének elnöke | A szerző felvétele)
- 38703 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 38706 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 38706 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 38707 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 38708 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 38709 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni