Antal Árpád: a választások után szintet fog lépni Sepsiszentgyörgy


-A A+

„Élni a hó alatt is lehet jó, de csattogó szélben érdemesebb”, idézett Farkas Árpádtól a háromszéki RMDSZ kampányzáró eseményén Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki szerint ez a gondolat jellemezte az elmúlt évtizedben a Tamás Sándor háromszéki tanácselnökkel közös kiállásukat és tevékenységüket. A sepsiszentgyörgyi elöljáró az eddigi mandátumai eredményének a közösség pozitív hangulatát és összetartozását tartja. 

„Sokan vagyunk, akik szeretjük ezt a várost. Nem csak én szeretem és nemcsak azok szeretik ezt a várost, akik bennünket támogatnak, hanem szeretik ezt a várost azok is, akik nem engem támogatnak a vasárnapi választásokon” – mutatott rá Antal Árpád, aki úgy értékelte, Sepsiszentgyörgyön civilizált választási kampány volt.

„Szintet fog lépni a város, és ehhez szükség van azokra is, akik vasárnap nem minket támogatnak. A választások után együtt akarunk dolgozni mindenkivel. A tét az, hogy a sepsiszentgyörgyi közösség tud-e erőt felmutatni, amit a vasárnapi szavazáson való magas jelenléttel lehet elérni, fejtette ki Antal Árpád. Hozzátette: a járványhelyzet miatt sokan kétszer is meggondolják, hogy részt vegyenek a választásokon, ám orvosok és szakemberek is arra mutattak rá, hogy a választásokon való részvétel néhány perce nem jelent nagyobb veszélyt, mint elmenni az üzletbe vásárolni. 

„Nemcsak Sepsiszentgyörgyre és Háromszékre figyelünk vasárnap, hanem figyelünk Marosvásárhelyre és arra is, hogy mi történik a Partiumban hiszen nagyon fontos, hogy Kököstől Magyarország határáig és Dél-Erdélytől Észak-Erdélyig jelen legyünk az önkormányzatokban, mert azok állnak legközelebb az emberekhez, az önkormányzatok tudják megoldani az emberek problémáit” – fejtette ki Antal Árpád, aki szerint egy olyan évtized következik, amikor még több Európai Uniós forrás fognak tudni lehívni, ami által a településeket versenyképesebbé tudják tenni és az emberek életminőségét javítani. 

(Címlapfotó forrása: Facebook)

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X