Sokba került a maszkviselés megtagadása egy kézdivásárhelyi választópolgárnak


-A A+

Több választással kapcsolatos szabálytalanságról is tájékoztatta a rendőrség vasárnap délután a háromszéki sajtót. 

A Kovászna megyei rendőrség tájékoztatása szerint egy kézdivásárhelyi szavazókörzetnél egy férfi szavazása leadásakor megtagadta a védőmaszk viselését, ezért az érvényes szabályok értelmében az illetőt megbüntették 1800 lejre.

Gidófalváról az a bejelentés érkezett, hogy az egyik polgármesterjelölt támogatói megpróbálják befolyásolni a szavazásra jelentkező polgárokat, hogy kire üssék a pecsétet. A rendőrség vizsgálata során megállapította, hogy a panasz nem megalapozott.

Kovászna megyében továbbá hat választási rendellenességről szóló panasz érkezett a hatóságokhoz. Ezekből három panasz Sepsiszentgyörgyről és egy-egy Kovászna és Bodzaforduló városokból, valamint Nagyajta községből érkezett. Mindegyik esetben arra hívták fel a hatóságok figyelmét, hogy olyan személyek kívántak szavazni, akik nem szerepeltek az adott település állandó szavazópolgárainak listáján.

A vizsgálatok során azonban megállapították, hogy minden érintettnek volt az adott településen ideiglenes tartózkodási engedélye így a pótlistán adhatták le szavazatukat.   

A helyhatósági választásokról szóló hírfolyamunkat itt olvashatja.
(Címlapkép: Pataky Lehet Zsolt)







EZT OLVASTA MÁR?

X