Szintén szinte nyert az RMDSZ: 13 szavazaton múlott a siker


-A A+

Elveszítette a polgármesteri tisztséget az RMDSZ az Arad megyei Szinte községben, ahol Erdős Bálint személyében a 2009-es időközi választás óta volt elöljárója a szövetségnek: a vasárnapi helyhatósági választáson 13 szavazat különbséggel győzött a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje, Ciprian Ban.

Erdős Bálint érdeklődésünkre kijelentette: tudomásul veszi az eredményt, nem bántja a vereség, hiszen ajándékként tekint arra a 11 évre, amíg polgármestere lehetett a Szintéből, Szapáryligetből és Ágyából álló községnek. „Nincs miért szégyenkeznem, emelt fővel távozom” – mondta.

A győztes jelölt előzőleg több mandátum erejéig volt önkormányzati képviselő, végzettségét tekintve testnevelő tanár, de gazdálkodással is foglalkozik. Az alpolgármesteri tisztség esetleges megszerzését nehéznek nevezte Erdős Bálint, ez szerinte a pártok megyei szentű vezetőségeinek megegyezésén múlik majd, meg attól is függ, hogy „mit ígértek a román pártok színeiben induló magyar jelölteknek”. Az eddigi polgármester szerint az RMDSZ-nek három képviselője lesz a 13 tagú községi tanácsban, ugyanannyi a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) és öt a PNL-nek (ez a három szervezett szerezte meg a helyek többségét).

Erdős Bálint kijelentette, hogy alpolgármesteri tisztséget nem vállalna, de önkormányzati képviselőként folytatná a munkát.

Amúgy Arad megyében az RMDSZ megőrizte eddigi öt polgármesteri mandátumát: Kisiratos, Nagyiratos, Németpereg és Tőzmiske községekben az eddigi elöljárók újráztak, míg Sofronyát is sikerült „bevenni”.

A választási eredményekről szóló hírfolyamunkat itt találja.

(A nyitóképen Erdős Bálint eddigi polgármester | A szerző felvétele)








EZT OLVASTA MÁR?

X