Kelemen Hunor: növelte mandátumainak számát az RMDSZ a helyhatósági választásokon


-A A+

A járvány körülményei között is növelni tudta 2016-hoz képest a polgármesteri, illetve helyi és megyei tanácsosi mandátumainak számát az RMDSZ a vasárnapi önkormányzati választásokon – jelentette be az eredményeket kiértékelő hétfői sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor. A szövetségi elnök szerint keddtől már elkezdik a felkészülést a parlamenti választásokra.

Jónak nevezte a hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor az RMDSZ-nek a helyhatósági választásokon elért eredményeit. Ezek értékét a szövetségi elnök szerint növeli, hogy a választókat elriasztó koronavírus-járvány körülményei között sikerült növelni a polgármesterek, helyi és megyei tanácsosoknak számát. A politikus megköszönte a választók bizalmát és a jelöltjeknek a kampányban kifejtett erőfeszítéseit.

Kelemen tájékoztatása szerint az RMDSZ négyel növelte a polgármesteri mandátumai számát 2016-hoz képest, 195-ről 199-re. Hangsúlyozta, hogy azokról a polgármesterekről van szó, akik a szövetség színeiben nyerték meg a választást. Rajtuk kívül 10 olyan független jelölt is nyert, akik az RMDSZ támogatásával jutottak mandátumhoz.

A szövetségi elnök elmondta, több megyeszékhelyen – például Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen – nőtt a helyi önkormányzatban az RMDSZ-es tanácsosok száma 2016-hoz képest. Emlékeztetett arra, hogy négy megyei tanácselnöküknek sikerült újráznia: Borboly Csabának (Hargita), Tamás Sándornak (Kovászna), Péter Ferencnek (Maros) és Pataki Csabának (Szatmár). Ezek mellett az RMDSZ megyei tanácsosainak száma is nőtt a négy évvel ezelőtti mandátumok száma, például Hargita és Maros megyében.

A politikus kiemelte: polgármesterjelöltjeiknek sikerült nyerniük több román többségű településen is. Példaként említette Szászrégent, Székelykocsárdot, a Bákó megyei Gyimesbükköt, a Kolozs megyei Kisbácsot és az Arad megyei Sopronyát. Soós Zoltán marosvásárhelyi győzelméről azt mondta: bevált az RMDSZ-nek az a februárban felvállalt választási stratégiája, hogy független jelöltként indítsa a múzeumigazgatót.

„Soós Zoltán meggyőző többséggel győzött” – emlékeztetett Kelemen Hunor, aki szerint bevált az RMDSZ-nek az a stratégiája is, hogy teljesen új csapatot indítottak a hely tanácsosi listán Marosvásárhelyen, mert sikerült növelniük a városban az önkormányzati képviselők számát. A Maszol kérdésére elmondta: az adatokat elemezve valószínűsíthető, hogy Soós Zoltánra román választók is szavaztak. „De a székelykocsárdi polgármesterünk és Szatmárnémetiben Kereskényi Gábor is kapott román szavazatokat. A négy éves munka meghozta a gyümölcsét” – jelentette ki.

A „fájó pontok”

A Maszol kérdésére Kelemen Hunor az idei helyhatósági választások „fájó pontjára” is kitért. Említette Székelyudvarhelyt, ahol Gálfi Árpád jelenlegi polgármester győzött, és csökkent a városi tanácsban az RMDSZ-es mandátumok száma. Székelykeresztúr és Margitta polgármesteri székének elvesztését is fájdalmasnak nevezte. A Bihar megyei városban egy független román jelölt néhány szavazattal nyert. „Jó lett volna Barótot is megnyerni” – tette hozzá.

A szövetségi elnök újságírói kérdésre, az RMDSZ nagyváradi és Bihar megyei szereplését „a körülményekhez képest” jónak nevezte. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ-nek eddig is négy tanácsosa volt a megyeszékhely önkormányzatában, és a következő négy évben is négy lesz. „Ez az eredmény a magyar-magyar verseny körülményei között jónak mondható” – jelentette ki, utalva arra, hogy az Erdélyi Magyar Szövetség is indított jelölteket, de nem jutottak be.

Az EMSZ eredményeiről Kelemen Hunor megjegyezte: az EMNP és az MPP szövetsége együtt nem tudott annyi polgármesteri mandátumot szerezni, mint az MPP négy évvel ezelőtt önállóan: a mandátumaik száma 15-ről 10-re csökkent.

Kelemen Hunor közölte, a helyhatósági választások végleges adatainak ismeretében kiértékelik majd a területi szervezetek munkáját, de az RMDSZ már keddtől megkezdi a felkészülést a közelgő parlamenti választásokra.








EZT OLVASTA MÁR?

X