Az USR-PLUS a helyhatósági választások egyik nagy nyertese


-A A+

A helyhatósági választások egyik nagy nyertese a Dan Barna és Dacian Cioloș vezette USR-PLUS szövetség, amelynek sikerült megszereznie több megyeszékhely – Temesvár, Brassó, Bákó és Gyulafehérvár – polgármesteri székét, és győzött Bukarest két kerületében is. Ezzel valósággal szárnyakat kapott a parlamenti választásokra, és benyújthatja igényét a kormányzásra.

A nemzeti liberálisok (PNL) is elégedettek lehetnek választási eredményeikkel, bár elveszítettek olyan városokat, mint Temesvár és Brassó – igaz, az USR-PLUS javára. Ugyanakkor Ludovic Orban pártjának olyan jelentős politikusai szenvedtek vereséget, mint Temesváron a német származású Dominic Fritz által legyőzött Nicolae Robu vagy Brassóban George Scripcaru, aki arra kényszerült, hogy teljesen ismeretlen politikusnak, Allen Colibannak adja át a helyét.

Emellett a PNL gondban lesz Bukarest önkormányzati testületében, hiszen kevés tanácsosi helyet szereztek, az USR-PLUS e mandátumok nagyjából kétszeresével rendelkezik. A szavazatok végleges megszámlálása után nem kizárt, hogy a nemzeti liberálisok a ranglista harmadik helyére kerülnek az USR-PLUS és a Szociáldemokrata Párt (PSD) után a fővárosban.

Tény, hogy a helyhatósági választások után a PNL és az USR-PLUS uralja a politikai mezőnyt. Annak érdekében, hogy Nicușor Dan független jelölt elnyerje a főpolgármesteri széket, Bukarestben össze tudnak fogni. A kérdés most csak az, hogy a parlamenti választások után fognak-e majd együtt kormányozni, vagy a PNL inkább az RMDSZ-ben keresi majd a szövetségest. Ez természetesen függ majd a parlamenti választások eredményeitől is.

A szociáldemokraták visszaszorultak

Gabriela Firea jelenlegi bukaresti főpolgármester politikai pályafutása ezzel a vereségével alighanem véget ért, a szociáldemokraták minden bizonnyal holtvágányra állítják. Ez az érdeke a PSD elnökének, Marcel Ciolacunak is, hiszen igencsak feszültté vált volna viszonyuk, ha Firea megnyeri a választásokat, és megerősödik a párton belül.

A PSD jelentősen meggyengült a helyhatósági választások előtt. A párt olyan jelentős politikusai szenvedtek vereséget, mint Marian Oprisan, aki elveszítette a Vrancea megyei tanácselnöki tisztségét – amelyet 25 éven át vezetett elnökként, illetve alelnökként – a nemzeti liberálisok politikusával, Cătălin Tomával szemben. De elveszítettek olyan fontos városokat is, mint Bákó vagy Konstanca.

A Pro Romania párt elnöke, Victor Ponta érzi, miként csúszik ki a talaj a lába alól, és abban sem lehet biztos, hogy a parlamenti választásokon pártja eléri a parlamenti bejutási küszöböt, ezért feltehetően keresni fogja a szövetséget a szociáldemokratákkal. Kérdés, hogy Ciolacu hajlandó lesz-e erre, hiszen éppen csak megszabadult Fireától, nincs szüksége újabb ellenfélre.

Az ország politikai térképe mindenesetre alaposan átalakult. A PSD mindössze 20 megyét ural, és bár a PNL három megyével elmarad ettől a számtól, a liberálisok a 2016-os helyhatósági választásokon mindössze 8 megyét szereztek meg a szociáldemokraták 29 megyéjével szemben. Két megye kivételével a PSD teljesen kiszorult Erdélyből, igaz itt sohasem voltak jelen számottevően.








EZT OLVASTA MÁR?

X