Üzen Bákónak Gyimesbükk új RMDSZ-es polgármestere: „Itt is emberek laknak”


-A A+

Befejezné a megkezdett beruházásokat, fejlesztené az oktatást és javítana a gazdák helyzetén a Bákó megyei Gyimesbükk új  polgármestere, az egyetlen moldvai RMDSZ-es településvezető. Oltean Pétert sokat tamadták a kampányban a magyarsága miatt, de együttműködésre törekszik a helyi románsággal  és a bákói megyevezetéssel is. Utóbbiaknak azt üzeni: "Itt is emberek vannak."

Jelentős sikerként könyveli el a Bákó megyei RMDSZ, hogy Oltean Péter személyében első alkalommal lesz polgármestere a moldvai megyéhez tartozó Gyimesbükk községnek. Az új községvezető, aki a szövetség helyi szervezetének elnöke is, a Maszol érdeklődésére elmondta: a választáson elért sikere az RMDSZ megyei szervezetének sikere is.

„Külön köszönettel tartozom Pogár Lászlónak, az RMDSZ Bákó megyei elnökének, aki egyben a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének a vezetője. Rengeteg segítséget kaptunk tőlük” – szögezte le. Hozzátette, a jövőben is számítanak a párt megyei szervezetének segítségére. Oltean Péter hangsúlyozta, hogy minden gyimesbükki lakosnak a polgármestere szeretne lenni nemzetiségtől függetlenül a vegyes lakosságú településen. „A kampányom mottója is ez volt: Csak együtt sikerül! Szoros együttműködést szeretnék a román vezetőkkel is ugyanúgy, mint a magyarokkal” – mondta el a polgármester.

Oltean Péter azt is elárulta, hogy nem volt feszültségektől mentes a választási kampány Gyimesbükkön. Személyét több támadás is érte, éppen magyarsága miatt. Éppen ezért szeretné elérni, hogy tevékenységével a helyi románság is elégedett legyen a jövőben. Az új polgármester megjegyezte: több tucat szavazópolgár külföldről tért haza azért, hogy részt vehessen a választásokon.

Nincsenek jó helyzetben a gyimesbükki gazdák

A Gyimesbükk legégetőbb problémáira vonatkozó kérdésünkre Oltean Péter elmondta: elsősorban az infrastruktúra terén akadnak gondok. Nem megfelelő az ivóvízhálózat, nincs megoldva a csatornázás, járdákat kell építeniük, emellett árvízvédelmi munkák megszervezése is vár az új önkormányzatra.

„Az elmúlt négy évben ugyan elindultak bizonyos dolgok a jó irányba. Az lesz a dolgom, hogy ezeket befejezzem” – jelentette ki. Ezen kívül fontosnak tartja a mezőgazdaságban dolgozó gazdák életének megkönnyítését. „Szeretnénk lehetőséget adni a pályázatokon való részvételre. Elég gyenge állapotban van a gazdálkodás” – jegyezte meg.

Gyimesbükkön például nincs olyan lehetőség, hogy a szarvasmarhatartók leadhassák a tejet. Oltean Péter kifejtette: nagy hangsúlyt szeretne fektetni az oktatásra. „A gyermekeinktől függ, milyen jövője lesz Gyimesbükknek. Ezen a területen is van dolog, van munka, meg kell mozdulni, sokat kell tárgyalnunk és döntéseket hoznunk” – magyarázta.

Elkerülték a beruházások a községet

A polgármester reméli, hogy együtt tud majd működni a Bákó megyei vezetéssel, ez szerinte Gyimesbükk számára "életbevágóan fontos" lehet. Elmondta: a magyarok lakta Gyimesbükktől eltérően a szomszédos román községekben, mint Palánkán, Bruszturószán az elmúlt években több megyei beruházást hajtottak végre.

„Meg kell érteniük, hogy itt is szükség van befektetésekre, itt is emberek laknak. A fele magyar, másik fele román, de nekünk is szükséges a fejlődés” – utalt a község etnikai megoszlására. Emellett, mint mondta, hálával és köszönettel tartozik Hargita Megye Tanácsának támogatásáért is.

Gyimesbükkön a 13 tagú önkormányzati testületben az RMDSZ-t 5, a PSD-t 3, az USR-t 2, a PNL-t 2 és az ALDE-t 1 képviselővel lesz jelen a következő négy évben. „Elég színes” – jegyezte meg Oltean Péter, hozzátéve: hatalmas feladat lesz összefogni és egy irányba terelni az önkormányzat munkáját. „Ha együtt tudunk dolgozni, akkor lesz amit felmutatnunk a négy év alatt, ha széthúzás lesz, akkor nem fog sikerülni semmi” – szögezte le.

Oltean Péter 37 éves, gyimesbükki születésű vállalkozó. 11 éve házas, egy fiú és egy kislány édesapja. 2008 óta helyi tanácsos az RMDSZ színeiben, 8 éve a helyi szervezet elnöke. Három éve működteti a helyi futballcsapatot, amely a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságban szerepel.







EZT OLVASTA MÁR?

X