Csíkszereda: Ráduly Róbert megköszönte az elmúlt évek munkáját


-A A+

Mandátumzáró ülését tartotta csütörtökön Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata. Döntöttek a 2021-es helyi adókról, folyamatban levő beruházásokról, végül pedig elbúcsúztak a leköszönő tanácsosok és Ráduly Róbert Kálmán polgármester – olvasható a polgármesteri hivatal közleményében. 

A szeptemberi soros ülés egyben az utolsó rendes tanácskozása volt a 2016-ban megválasztott önkormányzati testületnek. A képviselők határoztak a helyi adók és illetékek 2021-es mértékéről: csakis a törvény által előírt inflációarányos növekedést eszközlik, az együtthatók nem növekednek és nem is csökkennek. 

Beruházások esetében módosították a kivitelezés becsült összegeit, tagságdíjak befizetéséről szavaztak, zárásként pedig elköszöntek azok a képviselők, akik nem kapnak helyet az új testületben. Elbúcsúzott a várost – rövidebb megszakítással – 2004 óta vezető Ráduly Róbert Kálmán polgármester is: köszönetet mondott leköszönő képviselőknek és gratulált az újaknak.

„Öröm, hogy ez az önkormányzat egyrészt végig megtalálta a közös hangot, másrészt stabil maradt: akik 2016-ban letették az esküt, most is itt vannak. A testület nagy része, 12 képviselő továbbra is marad és viszi tovább a közügyeket. Ez nagyon fontos jelzés: a folytonosság megmarad. Bárhová kerüljünk is, képviseljük a komolyságot, a becsületességet, az elhivatottságot, a konok kitartást” – búcsúzott Ráduly Róbert Kálmán. 








EZT OLVASTA MÁR?

X