Iohannis: szóba se jöhet a parlamenti választások elhalasztása


-A A+

„Egyesek” megpróbálták meghamisítani a vasárnap heéyhatósági választások eredményeit – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis államfő, hozzátéve, hogy megengedhetetlen, hogy 2020-ban továbbra is a választási csalások képezzék vita tárgyát.

Az elnök a Cotroceni-palotában úgy nyilatkozott: elfogadhatatlna, hogy „továbbra is a múltban alkalmazott mérgező gyakorlatokat vessenek be retrográd politikusok, akik nem értik meg, hogy a románok már nem tolerálják a hazugságot és a félretájékoztatást”. Iohannis szerint a parlamenti választások után elérhetjük, hogy ez a fajta káros politizálás megszűnjön és „történelemmé váljon”.

A vasárnapi helyhatósági választásokkor felmerülő csalási vádak kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a vétkeseket felelősségre fogják vonni. „Maga a választási folyamat várakozásokon felülien jól zajlott, a választási bizottságok sokat dolgoztak, és sikerült megoldaniuk a felmerült problémákat. A szavazás után azonban a jelek szerint némelyek – meg fogjuk tudni, hogy kik – bizonyos okiratok meghamisításával megpróbálták elcsalni az eredményeket. Ez egészen egyszerűen megengedhetetlen” – jelentette ki.

Hozzátette: amennyiben bebizonyosodik, hogy a választási csalásra tett kísérlet valós volt, a választópolgárok ezt szankcionálni fogják. „Ha megállapítást nyer, hogy a PSD-sek megpróbálták meghamisítani a szavazás eredményeit, akkor egyértelmű, hogy a választók keményen büntetni fogják ezt a magatartást, és a hatóságoknak mielőbb ellenőrizniük kell, hogy kinek, hogyan, melyik pártból sikerült vagy nem sikerült meghamisítania a választások eredményeit” – mondta.

„Nem időszerű a parlamenti választások elhalasztása”

Klaus Iohannis arról si beszélt, hogy a parlamenti választások elhalasztására tesznek „szánalmas kísérletet” némely politikusok, akik még néhány hónapig szeretnék kapni a törvényhozóknak járó napidíjat.

Kifejtette, a parlamenti képviselők és szenátorok mandátuma december 20-án ér véget, de ezt követően nem oszlik fel hivatalból a parlament, amennyiben nem tartanak december 6-án választásokat, hanem a törvényhozók felveszik illetményüket, bizottságokat hozhatnak létre, viszont sarkalatos törvényeket már nem fogadhatnak el.

„El tudják képzelni azt a katasztrófát Romániára nézve, hogy a koronavírus-járvány és a tél kellős közepén a parlament olyan emberekből álljon, akik majdnem semmiről nem dönthetnek már. Szükség lesz törvényekre, szükség lesz cselekvésre” – jelentette ki az elnök, hozzátéve, hogy egyrészt a járvány féken tartására, másrészt az igazságügyi törvények kijavítása érdekében olyan parlamentre van szükség, amely száz százalékosan döntő- és működőképes.








EZT OLVASTA MÁR?

X