Csaknem nyolcvan százalékos szavazattöbbséggel választották újra a németperegi polgármestert


-A A+

Az érvényes szavazatok 76,98 százalékát kapta meg a vasárnapi helyhatósági választásokon az Arad megyei Németpereg község újrázó polgármestere, Kovács Imre.

Az RMDSZ jelöltje a harmadik mandátumát kezdheti meg a román–magyar határ menti községben, és a folytonosságot jelenti az is, hogy a rendszerváltás óta mindig is RMDSZ-es polgármestere volt a két településnek (közigazgatásilag oda tartozik Kispereg is): Kovács Imre 2012-ben vette át a stafétát Nagy Sándor addigi elöljárótól.

A magyarok, románok, csehek, ruténok és németek lakta községben a magyarság aránya nem éri el a szavazatokban megmutatkozó különbséget – sőt Kovács Imre szerint már a lakosság felét sem teszi ki –, de az újraválasztott polgármester úgy vélte, az ott élők értékelték az elmúlt nyolc év munkáját. Az eredmények főleg az infrastrukturális fejlesztésekben mérhetők, de ennél talán még fontosabb a közösségépítés, hogy sikerült lebontani a két település közti rivalizálást, „már nem számít, hogy ki a nagy- és ki a kisperegi, ki magyar, vagy ki a román”. Ezt nemcsak a saját, hanem a képviselőtestület sikerének is tekinti – hangsúlyozta.

A község szemmel láthatóan fejlődött, aminek köszönhetően voltak már Magyarországra és Olaszországba is kivándorolt családok, amelyek hazatelepedtek, sőt a polgármester szerint több peregi származású, de külföldön élő személy jelezte, hogy nyugdíjas korára szívesen hazaköltözne, hiszen az aszfaltozott utaktól kezdve a közművesítésig már ott is minden adott a kényelemhez.

Kovács Imre szerint Németperegen (a helyi köznyelvben: Nagyperegen) alig vannak magyarok, ehhez képest egy másfél mandátumot érő számú szavazatot kapott a szövetség helyi tanácsosi listája a községközpontban (92-őt, míg a második legtöbbet, 90-et a Romániai Ruténok Kulturális Szövetségének a listája; Kisperegen már 339-en pecsételtek az RMDSZ-re, míg a több párt listája egyike sem kapott legalább húsz voksot). A polgármesterjelöltek versenyében (öten voltak) Kovács Imre toronymagasan végzett az élen: Németperegen 217-en, Kisperegen 365-en támogatták, míg a második elyen végző szociáldemokrata jelölt összesen nem gyűjtött be 80 szavazatot.

Örömmel újságolta a polgármester azt is, hogy hatről hétre növelték a 11 tagú képviselőtestületben az RMDSZ tanácsosainak a számát. „A kilencvenes évek óta nem volt hét képviselője az RMDSZ-nek” – érzékeltette az eredmény jelentőségét. A többi négy helyen a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szocidálemokrata Párt (PSD), a Népi Mozgalom Pártja (PMP) és az RMDSZ-szel „egy hajóban evező” rutén szövetség osztozik. Az elmúlt ciklusban a kisperegi illetőségű Orth Norbert személyében az alpolgármester is RMDSZ-es volt, és bár még nem született döntés a tisztség odaítéléséről, Kovács Imre szerint a helyettese mindenki megelégedésére dolgozott.

„A lakosságot és a képviselőtestület tagjait is megnyugtattam, hogy nem fogunk visszaélni a kényelmes többséggel. De azt hiszem, ezt nem is kell mondani, hiszen eddig is tapasztalhatták, hogy sosem éltünk vissza a hatalommal” – mondta Kovács Imre.

(Nyitókép: Németperegi helységnévtábla | A szerző felvétele)








EZT OLVASTA MÁR?

X