Erősödött a Szilágy megyei magyarság önkormányzati képviselete


-A A+

Erősödött a szilágysági magyarság önkormányzati képviselete a helyhatósági választások után: nőtt az RMDSZ-es polgármesterek és a helyi tanácsosok száma is. Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke a Maszolnak elmondta, a magyar nyelvű oktatás erősítése, az infrastruktúra fejlesztése, valamint az új európai uniós finanszírozási ciklusra való felkészülés a frissen megválasztott magyar önkormányzati vezetők legfontosabb célkitűzése.

Seres Dénes a Maszolnak úgy fogalmazott, hogy „jól sikerültek Szilágy megyében a 2020-as helyhatósági választások”. Ha csak a puszta számokat veszik figyelembe: tizennégy RMDSZ-es polgármester volt eddig a megyében, mostantól pedig tizenhatan lesznek, továbbá egy független polgármester is lesz, akit a Szövetség támogatott Szilágynagyfaluban. Továbbá a 146 helyi tanácsos helyett ezentúl 153 helyi tanácsos foglal majd helyet az önkormányzati testületekben. Ugyanakkor megőrizték jelenlétüket megyei szinten is, hiszen a megyei önkormányzatba újra hét tanácsos jutott be, ahányan eddig is voltak.

„Két községben, Kusalyon és Váralmáson polgármestereket nyertünk. Ez rendkívüli elégtétel mindkét község lakói számára, hiszen az ott élő emberek elképzelése végre megvalósult és magyar ember állhat a községek vezetésének az élén. Többször indítottunk jelöltet ezekre a tisztségekre, aminek végre meg lett a sikere, az itt élők örömére, hiszen ezek az emberek nem voltak megelégedve az eddigi vezetéssel. Ezért az elkövetkező években azon fogunk dolgozni, hogy behozzuk az eddigi mulasztásokat és felzárkóztassuk a községeket arra a fejlettségi szintre, ahol a többi magyar vezetésű településeink tartanak” – fejtette ki Seres Dénes.

Nagyrészt teljesítették a választási célkitűzéseket

A megyei RMDSZ-elnök szerint sok fontos tétje volt az idei választásoknak, hiszen a célkitűzés az volt, hogy meg tudják őrizni a magyarlakta közösségekben a hatáskörüket és részt tudjanak venni a döntéshozatalban és a végrehajtásban.

„Ezt nagyrészt teljesítettük is, úgy megyei, mint helyi szinten, hiszen húsz polgármesterjelöltből tizenhétnek bizalmat szavaztak a magyar emberek” – mutatott rá a politikus, aki szerint a Szilágy megyeiek megértették, hogy a tétje ennek a választásnak a következő négy év sikere, hiszen ebben az időszakban az országos és uniós támogatások lehívására kell összpontosítaniuk.

Meglátása szerint az előző mandátum alatt is fejlődtek a közösségek, de még sok mindent pontra kell tenniük ahhoz, hogy még élhetőbb, otthonosabb, a fiatalok számára is vonzó megyévé alakíthassák Szilágyságot. Ehhez pedig nagyon sok anyagi támogatásra van szükségük.

Az RMDSZ szempontjából zavaró tényező volt, hogy néhány településen az EMSZ jelöltjei elvittek néhány szavazatot. A képviselő szerint különösebben nem befolyásolták a választási eredményeket, viszont így azok a voksok, amelyeket elvittek, vesztes szavazatok voltak.

Vannak terveik a jövőre nézve

Az elkövetkező ciklusra nézve a megyei szövetségi elnök rámutatott, hogy a választások előtt elindították a Szilágysági konzultációt, amely arra szolgált, hogy konkrétan megállapítsák minden településen azokat a prioritásokat, amelyek a következő négy évre vonatkozó tevékenységük irányát képezik.

„Ha a célkitűzéseket nézem, elsősorban az oktatásban tudjuk megőrizni magyarságunkat, azt kell mindinkább fejlesztenünk. Természetesen ez nagymértékben függ a gyerekek létszámától, viszont mindent, ami rajtunk múlik, meg kell tennünk a magyar oktatás előremozdításának érdekében. Ezért az elmúlt hónapokban két új óvodát adtunk át, valamint alapkőletételre került sor Krasznán, ahol szintén új óvodát építünk. Idén hátra van még egy új óvodának az avatása és egy óvodai alapkőletétel is. Ezért én úgy látom, hogy igenis van jövője a magyarságnak megyénkben, hiszen, aki óvodát épít, az jövőt épít és a jövőben hisz” – fogalmazott Seres Dénes.

Kiemelte, hogy az elöregedéssel járó gondokkal is szembe kell nézniük a térségben. Ez ugyanis folytonosan megoldásra váró probléma országos szinten is. Seres Dénes meglátása szerint a szociális problémákra helyi és megyei szinten is sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetniük.

Építenek, fejlesztenek

Továbbá az RMDSZ által támogatott Zilahi Megyei Sürgősségi Kórház fejlesztésének tekintetében is sok megvalósításra váró terv van. A cél az, hogy a szilágysági emberek megfelelő minőségű egészségügyi szolgáltatást vehessenek igénybe.

„Amit még kiemelnék, az az infrastruktúra fejlesztése. Kevés településünk van már, ahol nincs kiépítve a víz- és csatornarendszer, de ezeket néhány helyen még bővíteni kell. Továbbá a gázhálózat kiépítése is egyes településeken nagy kihívást jelent, de közösségeink szövetkeztek már annak érdekében, hogy minél hatékonyabban pályázhassanak. Ilyen tekintetben tehát felkészültek vagyunk. Ugyanakkor az utak modernizálását is tovább kell folytatnunk” – hangsúlyozta a megyei RMDSZ-elnök.

Mindaz a képviselet, amellyel a helyi és megyei szinten rendelkeznek, hozzájárul ahhoz, hogy megvalósítsák ezeket a célkitűzéseket. Annál is inkább, mivel a következő négy évben az európai támogatások lehívására kell összpontosítaniuk, hiszen nem lehet tudni, hogy a következő ciklusban lesz-e még lehetőség vidékfejlesztésre, vagy éppen az integrációs folyamatok támogatására. Éppen ezért most kell minden kínálkozó lehetőséget megragadniuk annak érdekében, hogy tökéletesítsék mindazt, amit az előző években már elkezdtek és célul tűztek ki maguknak – nyomatékosította a politikus.








EZT OLVASTA MÁR?

X