Együttműködést ajánl az EMSZ az RMDSZ-nek a parlamenti választásokra


-A A+

Az Erdélyi Magyar Szövetség pénteken levélben együttműködést ajánlott fel az RMDSZ-nek a parlamenti választásokra – közölték Kolozsváron az EMSZ társelnökei. Az elnyert mandátumok számának 2016-hoz képesti csökkenése ellenére Mezei János és Csomortányi István fenntartja, hogy szövetségük sikeresen szerepelt az idei helyhatósági választásokon.

A két politikus a sajtótájékoztatóján azt hangoztatta: a két kis párt összefogása jól vizsgázott a vasárnapi választásokon, és az EMSZ nagyjából azt az erőt képviseli, amit alkotói, az EMNP és az MPP képviseltek a négy évvel ezelőtti önkormányzati választáson. A szövetség jelöltlistáira adott szavazatok enyhe csökkenését annak tulajdonították, hogy alacsonyabb volt a részvétel, mint négy évvel ezelőtt, hogy Gálfi Árpád Székelyudvarhelyen újraválasztott polgármester és csapata immár nem az ő színeikben indult a választásokon, és helyenként független jelölteket támogattak.

Csomortányi István elmondta: ugyan politikai szövetségben indultak a választásokon, de a választási törvény értelmében külön kellett elkönyvelni az eredményeiket. A társelnök a Maszol kérdésre elmondta: a helyi tanácsosi listáikra összesen 43 ezer szavazatot kaptak, 6 MPP-s, 4 EMNP-s polgármesteri mandátumot szereztek, és további öt független polgármester nyert mandátumot a támogatásukkal. (Összehasonlításképpen: négy évvel ezelőtt az MPP 15 polgármesteri tisztséget nyert, kettőt az EMNP-vel közösen.)

Csomortányi azt is közölte, hogy az EMNP 180m az MPP pedig 130 helyi önkormányzati képviselői mandátumot szerzett. (Összehasonlításképpen: négy évvel ezelőtt az EMNP-nek 207, az MPP-nek 158 képviselője volt a helyi testületekben.) Mezei János hozzátette: míg négy évvel ezelőtt az RMDSZ-szel kötött egyezség növelte a mandátumaik számát, a mostani eredményeket "jelentős politikai ellenszélben", saját erőből érték el.

Levelet küldtek az RMDSZ-nek

Az EMSZ vezetői közölték azt is: még a pénteki nap folyamán levélben fordulnak az RMDSZ-hez, amelyben együttműködést ajánlanak fel a parlamenti választásokra, és kezdeményezik, hogy a felek üljenek tárgyalóasztalhoz.

Mezei János kijelentette: hozzá szeretnének adni az erdélyi magyarság képviseletéhez, és abban bíznak, hogy egy új együttműködés jöhet létre az erdélyi magyar politika szereplői között. Megjegyezte: pártja mindig is azt képviselte, hogy az önkormányzati választásokon versenyezni kell, a parlamentin pedig össze kell fogni az RMDSZ-szel. Szerinte nem föltétlenül a parlamenti mandátumokra vágynak, hanem arra, hogy elvi megállapodásra jussanak.

Csomortányi István hozzátette: azt hozzák fel érvként, hogy az erdélyi magyar politikában egy meg egy több mint kettő; az összefogásnak mozgósító ereje lenne. Úgy vélte: el kell indítani a két magyar politikai erő párbeszédét, mely biztosítja, hogy minden erdélyi magyart, az RMDSZ és az EMSZ szimpatizánsait is meg tudják szólítani a parlamenti választásokon.

A Maszolnak arra a kérdésére, indulnának-e önállóan a parlamenti választásokon, és össze tudják-e gyűjteni az induláshoz szükséges 100 ezer aláírást, ha nem sikerül kiegyezni az RMDSZ-szel, Csomortányi kijelentette: döntésükkel megvárják a tárgyalások eredményeit. Megjegyezte azt is: a jelenlegi járványhelyzetben a parlament akár a választások elhalasztásáról is dönthet. Szerinte már a jövő héten egyezségre kellene jutni az RMDSZ-szel, hiszen október 22-ig be kell nyújtani a parlamenti választások jelöltlistáit.

A viszony Budapesttel

A Maszolnak arra a kérdésére, miként jellemezné a viszonyukat a nemzetpolitika budapesti irányítóival, tekintettel arra, hogy az EMSZ stratégiai hibának tartja a Fidesz kiállását az RMDSZ mellett a választási kampányban, Csomortányi István kijelentette: ez a viszony olyan, amilyen korábban is volt.

„Akik a Fidesz részéről így nyilvánultak meg, azokról eddig is tudtuk, hogy nem támogatnak minket” – jelentette ki a pártelnök. Csomortányi István ezeket a megnyilvánulásokat azzal magyarázta, hogy az RMDSZ félrevezette a budapesti döntéshozókat. „Félretájékoztatták őket, hazug információkat közöltek velük az erdélyi helyzetről” – jelentette ki.

Az EMSZ társelnöke elsősorban az RMDSZ Bihar megyei politikusait vádolja Budapest félrevezetésével, hamis információk terjesztésével. Arra a kérdésre, hogy melyek voltak ezek a hamis információk, kijelentette: „Bihar megyében körbement az az információ, hogy esélytelen magyar pártra ne szavazzanak. Ezzel szemben a mi állításunk az volt, hogy Bihar megye és Nagyvárad vezetésébe nem jut be magyar ember, ha az EMNP nem jut be a városi és a megyei tanácsba. És nem is lesz magyar ember, mert mi nem jutott be”.

Arra a felvetésre, hogy azért nem jutott be az EMNP a két önkormányzati testületbe, mert valóban esélytelen volt, Csomortányi azt válaszolta: Nagyváradon csak néhány szavazaton múlott, hogy meglegyen a városi tanácsosi mandátumuk. "Tehát igazságtalan az a kijelentés, hogy esélytelenek lettünk volna” – mondta a politikus.








EZT OLVASTA MÁR?

X