Jelöltrangsorolás: felfrissült a Maros megyei RMDSZ képviselői listája


-A A+

Kolcsár Károly állatorvos kapja meg a Maros megyei RMDSZ képviselői jelöltlistájának első helyét a parlamenti választásokon, Vass Levente nem jut mandátumhoz – döntötte el hétfői rangsoroló ülésén a Maros megyei RMDSZ Területi Képviselők Tanácsa (TKT).

A megyei tanácsos az érvényes 98 szavazatból 75-öt szerzett, annak ellenére, hogy a Maros megyeiek körében nem rendelkezik széleskörű ismertséggel. A második – szintén befutó – helyen Csép Éva Andrea jelenlegi parlamenti képviselő vág neki a választási küzdelemnek, 67 támogató szavazatot kapott. A harmadik helyre Birtalan Istvánt, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) jelöltjét rangsorolták, aki közel annyi szavazatot kapott, mint Csép Éva Andrea.

Az eredmény azért érdekes, mert Birtalan Istvánnak már csak a kora miatt sem volt alkalma eddig bizonyítani. A Csép Andreához hasonló mértékű támogatottsága azt jelzi, hogy megváltoztak az erőviszonyok a Maros megyei RMDSZ-ben – vagy pedig a küldöttek nem értékelték előbbi szociális területen végzett, egyébként igencsak eredményes tevékenységét. Birtalan beválasztása egy – neve elhallgatását – forrásunk szerint sokkal inkább „dacszavazat” Vass Levente jelenlegi parlamenti képviselő ellen, akárcsak a Kolcsár Károly indulása.

A civilben orvos politikusról nyílt titok, hogy az elmúlt időszakban magára haragította Péter Ferencet, a Maros megyei RMDSZ-szervezet elnökét, eltávolították a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet éléről, így már hónapok óta sejteni lehetett, hogy inog a széke. A belső ellenzéki szerepet magára vállaló, számos bírálatot megfogalmazó Vass Levente a szövetség ismert politikusa, alacsony támogatottság a TKT ülésén arra enged következtetni, hogy így „büntették” a küldöttek.

Hamar Alpár Benjámin 39 támogató szavazatot kapott. Kovács Mihály Levente, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke visszalépett a jelöltségtől, minden bizonnyal ő lesz a megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke.

A lista még módosulhat

Az RMDSZ-nek jelenleg három parlamenti képviselője van Maros megyében. Ha sikerül hoznia a helyhatósági választásokon szerzett szavazatszámot a szövetség megyei szervezetének, sikerül is megtartania mindhármat. A kérdés csupán az, hogy miben egyezik meg az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség.

Az RMDSZ Maros megyei listáján jutott be a parlamentbe 2016-ban Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt korábbi elnöke, így ha idén is megegyeznek, egy biztos befutó helyet át kell adni az EMSZ-nek. Biztos befutó azonban az első két hely, így a szövetség egyik legeredményesebb női politikusa a billegő harmadik helyre kerülhet, a fiatal Birtalannak pedig még négy évet kell várnia, ha honatya akar lenni.

A szenátori helyekért nem volt nagy a verseny, a jelenleg is a felsőházban tevékenykedő Császár Károly és Novák Csaba Zoltán pályázott. A lista első helyén Császár áll 57 szavazattal, majd Novák következik 21-gyel. Maros megyében csak megfelelő mozgósítással lehet meg a két szenátori mandátuma az RMDSZ-nek. 2012-ben például Frunda György, a szövetség veterán politikusa elveszítette a parlamenti helyét.

A Maros megyei szervezet hétfői döntésén a Szövetségi Állandó Tanács kétharmados többséggel módosíthat.








EZT OLVASTA MÁR?

X