Megfeleződött a Szeben megyei magyar képviselet az önkormányzati választások után


-A A+

Az idei önkormányzati választásokon a szórványtérségekben gyengült a magyar közösségek helyi képviselete, és ezek közül is a szász vidék – Szeben és Brassó megye – az, ahol a vártnál is kevesebb szavazatot sikerült megszereznie az RMDSZ-nek. Szeben megyében konkrétan megfeleződött a szövetség helyi tanácsosainak száma, és mind közül a legfájóbb, hogy abban a városban, ahol a magyar közösség koncentrálódik, elveszítették mindkét eddigi önkormányzati tanácsosi helyüket. A meg nem valósult célokról és a talpra állás lehetőségeiről Orosz Csaba, az RMDSZ Szeben megyei területi szervezetének elnöke számolt be a Maszolnak.

Szeben megye lakosságának körülbelül 2,3 százaléka magyar, az arány a megyeszékhelyen ennél még csekélyebb, mindössze 1,3 százalék körül mozog, ezért az RMDSZ Nagyszebenben hosszú évek óta nem indított jelöltet a helyhatósági választásokon. A megyei önkormányzat esetében az elmúlt harminc évben többször is indítottak jelölteket, de egyetlen egyszer sem kerültek be a tanácsba – helyezte kontextusba az RMDSZ választásokon való részvételét a megyei elnök.

A nyolcból csupán négy képviselői hely maradt

Orosz Csaba elmondta, hogy az elmúlt négyéves mandátumban Szeben megye hét településén nyolc önkormányzatban volt jelen az RMDSZ, Medgyesen két tanácsos ült a városi önkormányzati képviselő testületben, továbbá egy-egy képviselőjük volt Vízaknán, Balázstelkén, Kiskapuson, Erzsébetvároson, Küküllőalmáson és Bürkösön.

„Ezeken a településeken idén is indítottunk jelöltlistát, de három településen nem sikerült elérni az öt százalékos bejutási küszöböt. Ezek közül a legfájóbb Medgyes, ahol eddig két önkormányzati képviselőnk volt. Sajnos ötvenhárom szavazaton múlt a bejutási küszöb átlépése, és ebből kifolyólag harminc év után először kimaradtunk a medgyesi önkormányzatból. Megtartottuk a tanácsosaink helyét négy településen: Kiskapuson, Erzsébetvároson, Küküllőalmáson és Bürkösön, ugyanakkor elveszítettük a képviseletet Balázstelkén és Vízaknán” – részletezte a választási eredményeket Orosz Csaba.

Hozzátette, annak ellenére, hogy soha nem ült RMDSZ-es képviselő a megyei tanácsban, idén is indítottak jelöltlistát, de sikertelenül – a szavazatoknak mintegy másfél százalékát szerezték meg. Volt egy próbálkozás arra, hogy a Romániai Német Demokrata Fórummal szövetségre lépve indítsanak közös listát, a fórumosok azonban végül elzárkóztak ettől az ötlettől. Orosz Csaba megjegyezte, hogy a német képviselet is indított jelölteket Medgyesen, de ők sem jutottak be a városi tanácsba.

„Persze ők nyeregben érzik magukat, mert Nagyszebenben szász polgármester van, jelen vannak az önkormányzatban és a megyei tanácsban is” – magyarázta, hozzátéve: nem mondhatja azt, hogy csalódtak, de fájó eredmények születtek, mert felére csökkent a képviselők száma. Medgyes elveszítése azért is fájó, mert a magyarság aránya itt számottevőbb, a 2011-es népszámlálás szerint kilenc százaléknyian élnek a városban.    

Orosz Csaba szerint több oka is van annak, hogy a választásokon nem jártak sikerrel: feltehetően a 2011-es népszámlálás óta még jobban megfogyatkozott magyar lakosság száma. Ugyanakkor idén a koronavírus-veszély is befolyásolta a részvételt, a medgyesi szavazóbázis ugyanis az idősebb korosztályhoz tartozik, azok közé, akik féltek részt venni a voksoláson. Emellett a magyar vonatkozású rendezvényekről is le kellett mondaniuk, pedig ezek a legjobb alkalmak arra, hogy a közösség számára üzeneteket fogalmazzanak meg.

Lassítanák a fogyást, ha megállítani nem is tudják

A medgyesi önkormányzatból való kiesés főként abból a szempontból nehezíti meg a helyi magyar közösség ügyét, hogy elesnek az információktól, így nehéz lesz az érdekükben dolgozni. Orosz Csaba ugyanakkor pozitívumként említette meg, hogy az újraválasztott polgármesterrel, Gheorghe Romannal mindig is jó kapcsolatot ápoltak, és a városvezető biztosította őket arról, hogy a magyar közösség számára eddig jóváhagyott támogatásoknak ezután sem kell búcsút inteniük.

Az RMDSZ területi szervezetének elnöke hangsúlyozta, hogy Medgyesen a magyar közösség nagy megbecsülésnek örvend, amit nemcsak az bizonyít, hogy a helységnévtáblán magyarul is szerepel a város neve, hanem az, hogy a kulturális rendezvényeiken nagyon sok más nemzetiségű is részt vesz, akik igyekeznek elmondani, hogy a városban a magyar rendezvények a minőségi kulturális események közé tartoznak.

Elmondta azt is, hogy a vegyes házasságokban élők is előszeretettel adják inkább magyar iskolába a gyermekeiket, mert rájöttek, hogy ettől ők lesznek gazdagabbak. Az oktatáshoz kapcsolódóan megemlítette az egyetlen Szeben megyei önálló magyar oktatási intézmény, a Báthory István Általános Iskola megtartó erejét. A tanintézménynek körülbelül 110 diákja van, de a gyermekek egyharmada vegyes házasságból származik. A Medgyesen általános iskolába járó magyar diákok rendszerint Marosvásárhelyre, Segesvárra, illetve Székelyudvarhelyre mennek középiskolába, és sokan már ekkor lemorzsolódnak, nem telepednek többé haza.

A szórványközösségek esetében jellemző az, hogy a környező településekről saját kisbuszokkal szállítják a gyermekeket a magyar iskolákba. Ez Szeben megyében sincs másként, ahol országos premierként először vezették be az iskola utáni foglalkozásokat, az elemista gyermekek számára ingyenes étkezéssel és felügyelettel. A történelmi magyar egyházakkal is jó kapcsolatot ápol a helyi RMDSZ, azonban itt is nagy gondot jelent, hogy a hívők átlagéletkora egyre magasabb.

„Meg kell tartanunk mindazt, amit eddig elértünk sőt, ha lehet tovább is fejleszteni, de legfőképpen a szórvány legnagyobb problémáját, a fogyatkozást, valamilyen szinten legalább lassítani kellene, mert úgy látszik, hogy megállítani jelenleg nagyon nehéz, ha nem lehetetlen. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan szervezkednünk kell, tehát kulturális, hagyományőrző eseményeket az egyházakkal karöltve kell szerveznünk továbbra is. Ez azért is nehéz, mert Küküllőalmás kivételével, ahol a magyar lakosság aránya meghaladja a húsz százalékot, mindenhol 10 százalék alatt vagyunk, és a legutóbbi népszámlálás óta tíz év alatt további 30-35 százalékkal csökkent az arányunk” – összegzett a területi elnök.








EZT OLVASTA MÁR?

X