Érvényesítette a törvényszék Astrid Fodor nagyszebeni polgármester mandátumát


-A A+

A Szeben Megyei Törvényszék helyt adott Astrid Fodor óvásának, így a Romániai Németek Demokratikus Fóruma színeiben nyertes jelölt elfoglalhatja Nagyszeben polgármesteri székét.

A német kisebbségi szervezet jelöltjeként újrázó polgármester mandátumát a Nagyszebeni Bíróság nem igazolta, mert az elöljáróval szemben az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) érdek-összeférhetetlenséget állapított meg, és három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A vád szerint 2012 és 2014 között, amikor a város alpolgármestere volt, a polgármesteri tisztséget pedig Klaus Iohannis jelenlegi államfő töltötte be, Fodor egy időben töltötte be a vezetőtanácsi tagságot az egyik szebeni gimnázium, illetve napközis óvoda igazgatóságában.

A bírósági döntés után Fodor bevallása szerint beszélt Klaus Iohannisszal, és az elnök „bátorította a fellebbezésre”. A törvényszék neki adott igazat, így a mandátumát igazolták, és beiktathatják a hivatalába.

(Nyitóképen: Astrid Fodor | Fotó: Agerpres)








EZT OLVASTA MÁR?

X