Liviu Dragnea már megrajzolta Románia régiós térképét


-A A+

A közigazgatási reformért felelős Liviu Dragnea kormányfőhelyettes a PRO Tv Húsz év után című adásában első alkalommal illusztrálta térképpel a nyilvánosság előtt elképzeléseit Románia régiós felosztásáról.

E szerint az ország nyolc közigazgatási régióból állna, amelyek határai részben egybeesnének a jelenlegi fejlesztési régiók határaival. Újdonság, hogy a miniszter megszűntetné az önálló Bukarest-Ilfov régiót, Konstanca és Tulcea megye pedig elképzelései szerint együtt alkotna egy régiót. Meglepetés az is, hogy a két székelyföldi megyét is magába foglaló Központi Régió fővárosa nem Gyulafehérvár lenne (mint a jelenlegi fejlesztési régiónak), hanem Nagyszeben.

Dragnea hangsúlyozta, ez a térkép nem végleges, csak a saját elképzeléseit tükrözi, az ország közigazgatási felosztásáról szóló vita még távolról sem ért véget. Hozzátette, a régióhatárok megrajzolásakor mindenképpen figyelembe veszik az állampolgárok véleményét is.

A kormányfőhelyettes a PRO TV által külön erre a célra fejlesztett számítógépes alkalmazással rajzolta meg a műsorban Románia régióniak térképét. Az alkalmazás elérhető a kereskedelmi honlapján.

Mint ismert, a  régiósítási elképzelések kidolgozásával megbízott szakértői bizottság (CONREG) a jelenlegi fejlesztési régiók közigazgatási hatáskörökkel történő felruházását javasolja jelentésében. A dokumentum alapjául szolgál a Románia közigazgatási reformjáról szóló törvénytervezetnek. A jogszabályt a Liviu Dragnea kormányfő-helyettes vezette fejlesztési tárca dolgozza majd ki.
 








EZT OLVASTA MÁR?

X