Megszüntetni a sorban állást, kiépíteni a városházi wifit – Így kezdte hivatali munkáját Korodi Attila
Élő videóban számolt be első hivatali napjairól Korodi Attila, Csíkszereda hétfőn beiktatott RMDSZ-es polgármestere. Az újdonsült városvezető a polgármesteri hivatal lakosság felé történő nyitását, a város bejáratainak rendezését, valamint a hivatal wifi-hálózatának kiépítését említette első rendelkezései között.
Optimista hangvételű video-bejelentkezés során számolt be Korodi Attila első polgármesteri intézkedéseiről. Mint elmondta: nagy izgalommal látott munkához, és első hivatali napján az intézmény különböző osztályainak vezetőit arra kérte, mindenki gondolja át, hogyan tudná átláthatóbbá tenni munkáját.
Az új elöljáró kitért arra, hogy a városházi ügyintézés során jelenleg sokan kénytelenek a városháza előtt várakozni, emiatt keresik arra a megoldást, hogy ezt minél kevesebb embernek kelljen megtennie, ki-ki eljuthasson a megfelelő szakigazgatóságra. Korodi Attila bemutatta irodáját is, amelyre elmondása szerint „ráfér egy meszelés". Kihangsúlyozta: a polgármesteri iroda is nyitott lesz mindenki előtt, aki a város ügyeiről szeretne beszélni. A polgármester hangsúlyozta, hogy már hivatalba lépését követően sokan megkeresték ötletekkel, javaslatokkal, így „van amire támaszkodni”.
Korodi Attila hiányosságként megemlítette, hogy a városházán az ülésterem kivételével nincs működő wifi-hálózat, ezért azt kérte a kollégáitól, hogy létesüljön nyilvános és zárt rendszerű hálózat is, amivel eredményesebbé és gördülékenyebbé tehető a hivatali munkavégzés. „Ilyen egyszerű dolgokkal kezdődtek a városházán a napi feladatok” – jegyezte meg. Ezenkívül egyeztetéseket folytatott a város főjegyzőjével, amelyek során tisztáztak bizonyos hatásköröket és aláírási jogokat.
Korodi látogatást tett a város olyan részein, például a város bejáratainál, ahol javításokra, szépítésekre, átalakításokra van szükség. Emellett egyeztetéseket folytatott a csíki közszállítást végző vállalat képviselőivel arról, hogyan tudnák elérhetővé tenni a tömegközlekedést Csíkszereda külső részein is.
„Így indul a városházán az élet. Nekem nagy örömet okoz, és azt látom, hogy sok szép eredményt tudunk majd együtt felmutatni” – szögezte le a polgármester. Korodi Attila megjegyezte: jövő hétfőn várhatóan összehívják a városi önkormányzati ülést, amely során alpolgármestereket fognak választani.
#elsőnapok #városháza #csíkszereda
Közzétette: Korodi Attila – 2020. október 28., szerda
- 34929 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34931 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34931 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34932 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34934 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34934 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni