Ismét benyújtotta az USR a parlamentbe az iskolák politikamentesítését célzó tervezetet


-A A+

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ismét benyújtotta a parlamentbe azt a törvénytervezetet, amely megtiltaná az iskolákban és tanfelügyelőségeken vezető vagy ellenőrző tisztséget betöltő személyeknek, hogy megbízatásuk alatt pártpolitikai tisztségük is legyen.

Az USR-PLUS szövetség közleményében hangsúlyozza, a 2011/1-es oktatási törvényt módosító tervezetet egyszer már a parlament elé terjesztették, akkor azonban a szociáldemokrata többség elutasította azt.

A politikai csatározások és érdekek az oktatásra is rányomták a bélyegüket az évek során, veszélybe sodorva a rendszer decentralizációját, átláthatóvá tételét és az oktatási menedzsment minőségének javítását, az iskolákra nehezedő politikai nyomást a tanárok, diákok és szülők egyaránt érzik – idézi a közlemény a tervezet kezdeményezőjét, Cristina Iurişniţi képviselőt, aki szerint az iskolák finanszírozása sok esetben politikai szempontok alapján történik.

Ezt a gyakorlatot szüntetné meg a törvénytervezet – állítja a törvényhozó, hangsúlyozva, hogy az iskolaigazgató és a tanfelügyelő feladata a politikai és más szubjektív érdekektől mentes értékekre és elvekre alapozó, minőségi oktatás biztosítása.

(Címlapfotó: Agerpres)








EZT OLVASTA MÁR?

X