Az EMNP az MPP helyi vezetőivel tárgyal a fúzióról


-A A+

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) pénteken közölte, a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi vezetőivel folytatja a tárgyalásokat a két párt fúziójáról azt követően, hogy Biró Zsolt MPP-elnök elutasította az erről szóló tárgyalásokat.

A párt elnöksége által jegyzett pénteki közleményben az EMNP arra hivatkozott, hogy a magyar közösség nagy része együttműködést és közös cselekvést vár az erdélyi magyar politikai szereplőktől.

"A Néppárt számára egyértelmű, hogy a fúzió ellenzésével az MPP egyes vezetői Biró Zsolt elnökkel az élen homlokegyenest szembemennek a párt tagságának akaratával, hiszen a polgáriak helyi szinten - amint ezt több alkalommal jelezték is -, igenis akarják a nemzeti oldal egyesítését" - állapította meg az EMNP, hozzátéve, hogy helyi és önkormányzati szinten a legtöbb helyen példaértékű az együttműködés a két párt között.

A néppárt emlékeztetett: május elején a Makfalvi Majálison azt ajánlotta az MPP-nek, hogy a két alakulat egyesítse erőit az autonómia ügye érdekében. Akkor a két párt vezetősége arról is megállapodott, hogy egy többfordulós, váltott szervezésű tárgyalássorozat keretében egyeztetnek az egyesülés lehetséges módozatairól.

A péntekre tervezett első tárgyalási fordulón azonban Biró Zsolt MPP-elnök nem jelent meg, hanem nyílt levélben tudatta: csakis az együttműködésről kész tárgyalni, a fúzióról nem. Az EMNP ezt azért is sérelmezte, mert nem egy kész fúziós megállapodással akart előállni, hanem csak tárgyalni kívánt az együttműködésről.

    








EZT OLVASTA MÁR?

X