Jó hírt kaptak az őstermelők Klaus Iohannis államfőtől
A koronavírus terjedésének fékezését célzó új korlátozásokat megbeszélték a szakemberekkel, és az intézkedések eredménye várhatóan két héten belül érezhető lesz - jelentette ki Klaus Iohannis államfő pénteken, Máramaros megyében tett látogatása során.
„Ezek az intézkedések egészen biztosan lassítani fogják a vírus terjedését. Valójában a tegnap bejelentett korlátozások némelyike már várható volt, és biztosítom önöket, hogy szakemberekkel egyeztettek ezekről. Várhatóan csak két hét múlva hoznak eredményt” – tette hozzá Iohannis.
Mint fogalmazott, a nyílt téren működő piacok továbbra is nyitva tarthatnak, de szigorúan be kell tartani a szabályokat. Az államfő rámutatott, a csütörtöki kormányülés elején kilátásba helyezte minden piac és vásár bezárását, később azonban arra a következtetésre jutottak a kormánnyal, hogy az lenne a bölcsebb megoldás, ha csak a zárt terű piacokat zárnák be. „Ősz van, a gazdák el akarják adni a terményeiket, sokan most szerzik be az élelem egy részét télire, így a nyílt téren működő, hagyományos piacok nyitva maradnak, de szigorúan be kell tartani a szabályokat. Lesznek ellenőrzések, és ahol azt tapasztaljuk, hogy nem tartják be a szabályokat, szigorúbb intézkedések várhatók” – nyomatékosította.
Mint fogalmazott, a kormány által meghozott intézkedések „elég szigorúak” ahhoz, hogy lehetővé tegyék a parlamenti választások kampányának lezajlását és megakadályozzák az ország esetleges lezárását a december 6-ai szavazást követően.
A Máramaros megyei látogatáson tartózkodó államfőtől megkérdezték az újságírók, számolnak-e azzal a lehetőséggel, hogy a kórházak túlzsúfolódása esetén külföldre szállítsák a súlyos eseteket. Az elnök azt mondta, tárgyaltak erről az egészségügyi miniszterrel, és bár jelenleg van elegendő hely a kórházakban mind az intenzív terápiás ellátásra szoruló betegek, mind a közepesen súlyos tünetekkel küzdők számára, felvették a kapcsolatot néhány olyan országgal, amelyekkel különleges kapcsolatot ápol Románia, és szükség esetén segítséget kérnek majd.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34935 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34935 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34938 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni