Nemzeti régiók: az aláírásgyűjtés folytatásában reménykedik az SZNT


-A A+

A nemzeti régiók védelmében indított európai aláírásgyűjtés folytatásában és egy új európai etnoregionális mozgalom megalapozásában reménykedik a kezdeményezést elindító Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amely az ez irányú folyamatos építkezést tartja fontosnak – jelentette ki vasárnap Izsák Balázs, az SZNT elnöke.

Szombaton járt le a nemzeti régiók védelmében indított európai aláírásgyűjtés újabb, hat hónappal meghosszabbított határideje. Eddig ugyan több mint egymillió aláírás gyűlt össze, és az eddigi három mellett további két tagállamban, Litvániában és Horvátországban sikerült elérni a küszöbértéket, de még mindig nincs meg a szükséges hét tagállam ahhoz, hogy a nemzeti régiók ügye az európai döntéshozó szervek asztalára kerüljön.

Izsák Balázs elmondta, hogy a kezdeményező polgári bizottság október elején fordult Vera Jourovához, az Európai Bizottság alelnökéhez, és kérte az aláírásgyűjtés határidejének újabb három hónappal való meghosszabbítását. Izsák szerint ezt lehetővé teszi az Európai Tanács és az Európai Parlament által korábban elfogadott rendelet, ugyanis ez úgy rendelkezik, hogy amennyiben kitör a koronavírus-járvány újabb hulláma, akkor meghosszabbítható a határidő.

Izsák Balázs elmondta, hogy 80 ezerrel nőtt az aláírások száma az elmúlt fél évben, ezeket kizárólag online felületen gyűjtötték a járvány miatt. Szerinte, összevetve a többi folyamatban levő európai polgári kezdeményezéssel, a nemzeti régiók védelmében indított számít a legsikeresebbnek.

Kiemelte: az elmúlt félévnek van olyan hozadéka, amely számokban nem kifejezhető, hiszen újabb szervezetek csatlakoztak a kezdeményezéshez, újabb kapcsolatok születtek, amelyek fontosak annak elérésében, hogy az európai uniós jogszabály megalkotása mellett megalapozzák a nemzeti régiók európai mozgalmát. Izsák Balázs az eredmények közé sorolta, hogy a katalánok és a szárdok is felkarolták a kezdeményezést.

Mint mondta, reméli, hogy összegyűlnek a szükséges aláírások Spanyolországban, Svédországban, Belgiumban és Lettországban, hiszen nem a minimális cél elérése a fontos, ezért nem akarnak csak a kisebb országokra összpontosítani, amelyekben könnyebb összegyűjteni az aláírásokat, hanem fontos, hogy társadalmi relevanciája is legyen a polgári kezdeményezésnek, és hosszútávon használható szövetségesekre leljenek.

Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke vasárnap kiadott közleményében úgy vélte: részsiker született azáltal, hogy újabb két tagállamban sikerült összegyűjteni az aláírásokat, így Románia, Magyarország és Szlovákia mellé Litvánia és Horvátország is felzárkózott, de még további két tagállamban kell összegyűjteni a minimális aláírásgyűjtési kvótát ahhoz, hogy a kezdeményezés teljes mértékben sikeres legyen.

Felidézte, hogy az aláírásgyűjtés elindításakor vállalta: az RMDSZ és a FUEN európai kapcsolataival segíti az aláírásgyűjtést, most Horvátországban és Litvániában ennek a kapcsolati hálónak a segítségével sikerült eredményes lenni – olvasható a közleményben. Úgy vélte, hogy Spanyolországban is jól áll a gyűjtés folyamata, a baszk és a katalán partnereknek köszönhetően 25 ezer aláírás már összegyűlt a szükséges 40 ezerből. Szlovénia esetében sokan dolgoztak azért, hogy a kötelező hatezer aláírás meglegyen, de még nagyobb összefogásra van szükség a sikerhez – közölte Vincze Loránt.

Üdvözölte, hogy az Európai Bizottság a világjárvány miatt újabb három hónapos hosszabbításra készül, amelyre a nyáron az ő javaslatára elfogadott EU-s rendelet ad lehetőséget, ezzel február 7-ig lehet összegyűjteni a még hiányzó két országban a minimális aláírásszámot. Vincze szerint hiányzott egy jó stratégia és egy pörgős kampány az aláírásgyűjtéshez, szerinte a tanulság az, hogy működő partnerségekre, helyismeretre és terepmunkára van szükség ahhoz, hogy teljes legyen a siker.








EZT OLVASTA MÁR?

X