Nekiment az RMDSZ az Orban-kormány járványpolitikájának
Szakmailag megalapozatlan, következetlen és határozatlan a kormány járványpolitikája az RMDSZ szerint. Cseke Attila volt egészségügyi miniszter, szenátusi frakcióvezető területekre bontva részletezte a Maszolnak az Orban-kabinet szerinte hibás lépéseit.
Mint ismert, hétfőtől újabb járványellenes korlátozások léptek hatályba Romániában. Cseke Attila már azt is vitatható eljárásnak tartja, hogy a kormány úgy teremtett jogalapot az intézkedések bevezetésének, hogy sürgősségi rendelettel módosította a veszélyhelyzetet szabályozó törvényt. Szerinte azért volt szükség újabb korlátozásokra, mert az Orban-kabinet korábban egy sor elhibázott döntést hozott.
A helyi döntéshozatal
A szenátusi frakcióvezető emlékeztetett: az RMDSZ már júniusban kérte a miniszterelnöktől, hogy ne az egész országot érintő intézkedéseket hozzon, hanem utalja át a helyi önkormányzatok hatáskörébe a döntéshozatalt az esetleges korlátozásokról, figyelembe véve a településenként eltérő járványviszonyokat. Ezt akkor a kormány azzal érvelve utasította vissza, hogy a koronavírussal kapcsolatos statisztikákat nem helyi, hanem megyei, illetve országos szinten vezetik. „Ez az érv már akkor is abszurdum volt, mert a fertőzöttek lakcíme ismert” – jegyezte meg Cseke Attila.
Hónapokkal később a kormány végül mégis a helyi önkormányzatok hatáskörébe utalta a járványügyi intézkedéseket, de akkor már késő volt az RMDSZ politikusa szerint. Olyannyira, hogy a helyi szintű döntések már nem tudták kifejteni a hatásukat. „Ha már júniusban az önkormányzatokra bízták volna a döntést, nem jutunk idáig. Most ősszel a kormány inkább már csak a felelősséget próbálta a helyi önkormányzatokra hárítani a hatáskörök átruházásával” – véli a szenátor.
Az oktatás helyzete
A volt egészségügyi miniszter szerint tavasszal és a nyár elején a kormány járványpolitikája összhangban volt a többi európai államéval, de ez most már nincs így. Példa erre, ahogy az Orban-kabinet az oktatás helyzetét kezelte. „Míg az európai országok többségében a nagy fertőzésszámok ellenére nyitva maradtak az iskolák, nálunk bezártak. Erre azért magyarázatot kellene adnia a kormánynak, mert a gyermekfelügyeletet megoldani képtelen családok ezt elvárják tőle” – szögezte le a politikus.
A tesztelési kapacitás kérdése
A szenátor szerint vannak olyan területei a járványellenes küzdelemnek, ahol javítani lehetne a helyzeten, de a kormány nem tesz semmit. Az egyik az ország tesztelési kapacitása. Cseke Attila emlékeztetett, vannak olyan megyék, ahol nagyon kis számú tesztet végeztek, ezért alacsony fertőzési rátát „produkáltak”, így korlátozó intézkedéseket sem vezettek be az elmúlt hetekben. Ezzel szemben a sokat tesztelő erdélyi megyék „bevörösödtek”.
A kormány azonban nem lépett ezen a téren. „Hallotta valaki az egészségügyi minisztériumot bejelenteni, hogy vesznek mondjuk 100 új koronavírus-tesztelő gépet, és ezeket elosztják azoknak a megyéknek, ahol alacsony a tesztelési kapacitás? Nincs a kormánynak néhány millió eurója erre, miközben a legfontosabb kihívás most a járványhelyzet kezelése?” – fogalmazott az RMDSZ politikusa.
Cseke Attila emlékeztetett a WHO ajánlására, amely szerint olyan mennyiségű tesztet kell országonként elvégezni, hogy a pozitív eredmények aránya 5 százalék alatt maradjon. Romániában ez az arány 24-25 százalék, hétvégén pedig ennél is sokkal magasabb.
A járványügyi ankétok hatékonysága
Románia siralmasan teljesít a járványügyi ankétok, azaz az esetlegesen fertőzött kontaktok felkutatása terén is. A szenátor szerint ezt a kivizsgálást minden fertőzött személy esetében már az első 24 órában el kell végezni, de van olyan eset, hogy csak egy hét elteltével kezdik el, amikor már nincs értelme. Cseke Attila egyetértett azzal a felvetésünkkel, hogy a járványügyi ankétokkal megbízott egészségügyi igazgatóságok leterheltek, nem tudják felvenni a versenyt a vírus terjedésével. „De hát a vírus márciustól az országban van. Nem volt ideje nyolc hónap alatt a kormánynak bővíteni az igazgatóság személyzetét?” – tette fel a kérdést a politikus.
A piacok bezárása
A hétfőtől hatályba lépő intézkedésekről Cseke Attila elmondta: a zárt terű élelmiszerpiacok bezárása az RMDSZ szerint elhibázott lépés volt. Visszásnak nevezte, hogy miközben a nagy bevásárlóközpontok nyitva maradtak, a hazai őstermelőknek nincs ahol árulniuk a terményeiket. Megjegyezte: a társadalmi felháborodást látva a kormány most utasította a helyi önkormányzatokat, hogy biztosítsanak kültéri helyszíneket azoknak az őstermelőknek, akik eddig fedett piacokon árultak. „Be kellett volna látniuk, hogy tévedtek, ahelyett, hogy felbontsák a fedett piacok falait vagy más kétségbeesett megoldáshoz folyamodjanak” – tette hozzá.
Az ágykapacitás az intenzív osztályokon
Cseke Attila szerint ellentmondásosak az adatok a kórházak intenzív terápiás részlegeinek ágykapacitásairól. „Vagy hazudnak, és eltitkolják a reális számokat, vagy a kórházak nem jelentenek rendesen” – jegyezte meg. Emlékeztetett, hogy a kormány 1200-as ágyszámot és a kapacitás folyamatos növelését kommunikálja, miközben vannak olyan betegek, akiket az ország egyik végéből a másikba szállítanak, hogy intenzív osztályra kerülhessen, ahol megmenthetik az életüket..
Az RMDSZ politikusa felvetésünkre elismerte, hogy a járványhelyzet egész Európán súlyos, és egyetlen kormány sem tudott az utóbbi hetekben hatékonyan, megnyugtató módon fellépn ellene. Ám szerinte Romániában az Orban-kabinet következetlen döntései, az ellentmondásos kommunikációja megtépázta a lakosság maradék hitelét az állami intézményekben, és ennek beláthatatlan következményei lehetnek.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34938 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34939 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni