FRISSÍTVE – Megszavazták a PSD módosítását, nyitva tarthatnak a zárt piacok
FRISSÍTVE: Módosító javaslatot nyújtott be az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) a mezőgazdasági és kereskedelmi tevékenységet szabályozó törvénynek a szenátusban már korábban elfogadott tervezetéhez, amely szerint eszélyhelyzet idején is nyitva tarthatnak a zárt terű piacok, vásárcsarnokok. FRISSÍTÉS: A képviselőház döntő kamaraként 173 igen szavazattal, 93 tartózkodás mellett és egy ellenszavazattal elfogadta a módosítást.
A kormány a koronavírus-járvány elleni védekezésül rendelte el a zárt térben működő piacok, vásárok (beleértve a kirakodóvásárokat, népünnepélyek) működésének ideiglenes felfüggesztését. Az intézkedés ellen szót emeltek az őstermelők és a viszonteladók, akik a piacokon értékesítik portékáikat, és akik hátrányosan megkülönböztetve érzik magukat, hiszen a multinacionális áruházláncokat nem érinti a korlátozás.
Az elégedetlenség nyomán a kormány a helyi önkormányzatokra bízta, hogy ideiglenes szabadtéri árusító helyek kialakításával tegyék lehetővé a kistermelők számára a tevékenység folytatását. A legnagyobb ellenzéki párt, a PSD módosító javaslatot nyújtott be a mezőgazdasági és kiskereskedelmi tevékenysége szabályozó rendelethez, és ennek értelmében a veszélyhelyzet idején is nyitva tarthatnak a fedett, zárt terű vásárcsarnokok, élelmiszer- és bolhapiacok stb., természetesen a járványügyi szabályok szigorú betartásával.
A kezdeményezést pozitívan véleményezte a képviselőház költségvetési és mezőgazdasági szakbizottsága, s még kedden szavazásra bocsátották a plénumban, amely végül döntő többséggel elfogadta.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is elhamarkodottnak és alaptalannak nevezte a piacok bezárását. Marcel Ciolacu, a PSD és a képivselőház elnöke a Facebook-oldalán azt írta, hogy a Ludovic Orban vezette liberális kormány „ki akarja űzni a termelőket a piacokoról”, hogy a multinacionális cégeknek teremtsen versenyelőnyt, míg Florin Roman, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakcióvezetője azt állította, hogy éppenséggel a PSD-s vezetésű önkormányzatok zárták be a piaccsarnokokat, hogy aztán ujjal mutogathassanak a kormányra.
RMDSZ: kettős mércét alkalmazott a kormány
Magyar Lóránd, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője plénumi felszólalásában kifejtette, hogy a piacok bezárása rendkívül nehéz helyzetbe hozza a kistermelőket, továbbá a fogyasztók sem juthatnak friss szezonális termékekhez.
„Ma a kormány nincs tekintettel a kistermelőkre, de ugyanakkor a helyi gazdaságra sincs tekintettel és a fogyasztókat is megfosztja a szezonális friss termékektől, amelyeket más úton nem tudnak értékesíteni a kistermelők. A ma elfogadott módosítás értelmében törvény írja elő, hogy ezentúl nem lehet bezárni a zárt térben működő élelmiszerpiacokat. A korábban elfogadott rendelkezés kettős mércét alkalmazott a kistermelőkkel szemben, hiszen míg a piacokat bezárta, a zárt térben működő szupermarketek továbbra is nyitva maradhattak” – fogalmazott a parlamenti képviselő, majd hozzátette: ezekben a zárt terekben továbbra is hangsúlyosan be kell tartani a járványügyi szabályozásokat.
A törvény az államelnöki kihirdetést követően és a Hivatalos Közlönyben való megjelenés után lép érvénybe.Addig viszont még megtámadható az alkotmánybíróságon.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni