Ciolacu: Orban és Tătaru adják be a lemondásukat a kórháztűz miatt
Ludovic Orban miniszterelnök és Nelu Tătaru egészségügyi miniszter lemondását követeli a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Marcel Ciolacu szerint a Piatra Neamţ-i kórházban történt tragédia is jelzi, hogy a kormány csődöt mondott a koronavírus-járvány kezelésében.
A PSD elnöke felrója, hogy bár már eltelt 36 óra a tragédia óta, a kormány egyetlen tagja sem vállalta fel a felelősséget a történtekért.
„Sőt: Orban és a PNL megpróbálják a helyi hatóságokat, az elmúlt 30 évben tisztségben volt minisztereket és mindenki mást okolni, így menekülve a felelősség elől. A polgármesterekre és megyei tanácselnökökre hárították a világjárvány elleni harc nehezét, anélkül, hogy bármiben is segítenék őket” – fogalmaz a Facebookon közzétett videóüzenetben Ciolacu.
Hozzáteszi: az orvosok immár nyolc hónapja emberfeletti erőfeszítéseket tesznek az emberéletek megmentése érdekében, a kórházak vezetőinek pedig folyamatosan sürgős megoldásokat kell találniuk az egyre nagyobb számú beteg fogadására.
„Elég volt a cinizmusból! Orban és Tătaru, adjátok be a lemondásotokat, ha van bennetek egy csöppnyi együttérzés a tragédiában elhunytak családjaival szemben” – fogalmaz a pártelnök.
- 34935 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34937 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34937 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34938 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34940 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34940 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni