Dan Barna lemondott képviselői mandátumáról; Orban és Kelemen szerint ez olcsó populizmus


-A A+

A Szociáldemokrata Párt (PSD) két vezető politikusa után a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) törvényhozói is lemondanak parlamenti mandátumaikról, hogy ne részesülhessenek a képviselőket és szenátorokat megillető speciális nyugdíjból. Ludovic Orban kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke demagógiának nevezte a két párt politikusainak lépését, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint pedig az összes különnyugdíjat el kellene törölni.

Dan Barna, az USR vezetője hétfő este azt írta a Facebookon: a párt parlamenti képviselői és szenátorai be fogják nyújtani lemondásukat, hogy ne tartozzanak azok közé, akik különnyugdíjat fognak kapni.

„A különnyugdíj az ország becsületes embereinek lekezelését jelenti. A népakaratot képviselni nem kényszermunka, hanem megtiszteltetés. Már négy éve a parlament asztalán van egy USR-tervezet, amelynek célja ezeknek a nyugdíjaknak az eltörlése. Négy év alatt egyszer sem alakult ki olyan többség, amely megvalósította volna ezt. Soha. De mivel megígértük az embereknek, hogy nem leszünk haszonélvezői, ezért mandátumunk vége előtt benyújtjuk lemondásunkat” – olvasható Barna Facebook-bejegyzésében.

Kedden Dan Barna be is nyújtotta lemondását – de csak december 18-i hatállyal –, és ezt a Facebookon tette közzé.

#USRPLUS - Fapte nu vorbe. Azi mi-am depus demisia începând cu ultima săptămănă de mandat pentru a mă asigura ca nu voi primi pensie specială.

Közzétette: Dan Barna – 2020. november 24., kedd

 

Barna szerint az USR–PLUS (a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártjával való egyesülésből létrejött párt) a különnyugdíjak eltörléséhez fogja kötni a kormányzásban való részvételét a december 6-i parlamenti választások után, ha felkérik koalíciós partnernek.

Marcel Ciolacu, a PSD elnöke és Alfred Simonis, az ellenzéki párt alsóházi frakcióvezetője hétfő este jelentették be, hogy mandátumuk utolsó napján lemondanak parlamenti tagságukról, és így nem lesznek jogosultak a trövényhozókat megillető különnyugdíjra. A törvény szerint csak azok a volt képviselők és szenátorok kaphatnak különnyugdíjat, akik legalább egy teljes mandátumot kitöltöttek a parlamentben.

Ludovic Orban kormányfő, a PNL elnöke hétfő este a Realitatea Plus televízió műsorában azt mondta a mandátumok visszaadásáról, hogy „porhintés a választók szemébe”. Orban „demagógnak” és „arcátlan hazugságnak” minősítette, hogy a választási kampány idején egyes politikusok ilyesmiket jelentenek be. Hozzátette: Marcel Ciolacu teljes mandátumot töltött ki a 2012–2016-os ciklusban, jelenleg második mandátumát tölti, tehát mindenképpen részesül különnyugdíjban.

„Nem igaz, hogy aki beadja lemondását, az nem kap különnyugdíjat. Ciolacu a négy évi mandátumra számított jutalékot fog kapni, egy napot leszámítva. A PSD találta fel a különnyugdíjakat. Az elmúlt törvényhozási ciklusban módosították a képviselők és szenátorok jogállásának törvényét, kiegészítve a különnyugdíjak bevezetésével. Az egyetlen párt, amely ellene szavazott, a PNL volt” – mondta Ludovic Orban.

A miniszterelnök szerint nem a törvényhozók lemondása a megoldás, hanem az, ha a parlament eltörli a különnyugdíjakra vonatkozó törvénycikkelyt.

Kelemen Hunor: az összes különnyugdíjat el kellene törölni

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Francia Közsszolgálati Rádió (RFI) Román nyelvű műsorában populizmusnak és kampányfogásnak nevezte az USR bejelentését. „Egyetlenegy méltányos és korrekt megoldás van, mégpedig az, ha az összes különnyugdíjat, belértve az ügyészek, bírák és volt szekusok különnyugdíját is, eltörlik. Mi ezt javasoltuk, akkor ezt nem támogatta az USR” – mondta Kelemen Hunor.

Egyetlenegy méltányos és korrekt megoldás van, mégpedig az, ha az összes különnyugdíjat, belértve az...

Közzétette: Kelemen Hunor – 2020. november 24., kedd

 

Az RMDSZ elnöke szerint ez azért „populizmus, olcsó kampányfogás”, mert igazából „nem mondanak le semmiről”. „Meg kellene kérdezniük a munkaügyi minisztert, ha nem világos a számukra, hogy a nyugdíjakat napokra, hónapokra számolják, és nem mandátumokra...” – fejtette ki Kelemen.

(Nyitóképen: USR-politikusok bejelentik, hogy lemondanak a mandátumról, így az ezzel járó különnyugdíjról | Forrás: Facebook)








EZT OLVASTA MÁR?

X