Iohannis: csökkenő tendenciát mutat az új koronavírusos esetek száma, nincs szükség országos karanténra


-A A+

November 20-tól csökkenő tendenciát mutat az új koronavírusos megfertőződések száma, a helyi karantén-intézkedések eredményeképpen – jelentette ki Klaus Iohannis államfő szerda esti sajtótájékoztatóján a Cotroceni-palotában, hozzátéve, hogy rémhíreket terjeszt az, aki azt állítja, hogy december 6. után bevezetik a szükségállapotot.

Az elnök ismertette az Országos Közegészségügyi Intézettől (INSP) kapott jelentést a járványhelyzet alakulásáról a vesztegzár alá helyezett településeken, és a rendelkezésre álló adatok szerint november 20-ától csökkenő tendenciát mutat mind a heti új esetek száma, mind a napi új esetek átlaga, mind a pozitivitási ráta.

„Ezek konkrét adatok, amelyek azt bizonyítják, hogy a hatóságok által hozott intézkedések helyesek voltak, és hogy a lakosság betartotta ezeket, ami optimizmusra ad okot. Ez egy kezdet, de még nem győztük le a vírust. Az intézkedések továbbra is hatályban maradnak" – fogalmazott.

Az elnök ugyanakkor továbbra is elővigyázatosságra intett, mert – mint mondta – az elhalálozási arány még mindig magas, a kórházak intenzív osztályai szinte mindenütt telítődtek, az orvosok pedig szinte emberfeletti erőfeszítéseket tesznek azért, hogy megmentsék a betegek életét.

Az elnök hozzátette, továbbra is el fogják rendelni a helyi karantént ott, ahol a helyzet ezt megköveteli, de cáfolta, hogy a december 6-i parlamenti választások után orsázgos szükségállapotot hirdetnek. „Azért ismételgetem folyton ezeket a dolgokat, mert egyes gátlástalan politikusok ilyen szenzációhajhász hírekkel próbálnak feltűnni" – fogalmazott.

Az elnök oltáspárti – december elsején „szűkkörű" ünnepséget szerveznek

Klaus Iohannis a koronavírus elleni oltás mellett is állást foglalt szerda esti sajtótájékoztatóján. Megkérdezték az újságírók az államfőtől, beoltatja-e majd magát nyilvánosan, amikor meglesz a Covid-19 elleni vakcina. „Ha úgy gondolják, hogy ez segítene, szívesen. Én oltáspárti vagyok" – válaszolt az államfő.

A koronavírus-járvány miatt „rendkívül szűk körű" lesz idén a bukaresti diadalívnél tartandó december elsejei ünnepség, és elmarad a katonai felvonulás – mondta Klaus Iohannis. Mint mondta, idén külföldi nagykövetek, orvosok és más egészségügyi dolgozók kapnak meghívást a román nemzeti ünnep alkalmából a diadalívnél tartandó ünnepségre. Hozzátette, elmarad a katonai parádé, és nézőközönség sem lehet az eseményen. „Arra intek mindenkit, december elsején is tartsuk be a szakemberek ajánlásait" – fogalmazott.

A kormány már pénteken, a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) pedig valószínűleg jövő szerdán hagyja jóvá a koronavírus elleni oltási stratégiát – fejtette ki az államfő. Reményét fejezte ki, hogy amikor majd meggyőző adatok állnak rendelkezésre az oltásról, megszűnik a vakcinával szembeni szkepticizmus.

„Megértem, hogy vannak olyan emberek, akik szkeptikusak az oltással kapcsolatban. Megértem, hogy vannak olyan emberek az orvosi szakterületen is, akik még mindig szkeptikusak, de az adatok sokkal egyértelműebbek lesznek ezzel a kampánnyal és az oltások forgalomba hozatalának eljárásai révén. Meg vagyok győződve arról, hogy ha elkezdődik az oltási kampány, és a világ minden táján emberek milliói beoltatják magukat, rövid időn belül meggyőző orvosi adatokkal rendelkezünk majd, és ezáltal csökkenni fog a szkepticizmus, és mind több román állampolgár megérti, hogy csak így lehet a járványt megállítani"- hangsúlyozta Klaus Iohannis.








EZT OLVASTA MÁR?

X