Benkő Erika: szóljon a magyarokról is a román törvényhozás (X)
Határozott fellépéssel, a megfelelő nemzetközi fórumokon való közbenjárással és felszólalásokkal lehet csak gátat szabni a romániai magyarokat ért diszkriminációnak. Benkő Erika, az RMDSZ háromszéki képviselőjelöltje évek óra „hangyaszorgalommal” végzi munkáját a kisebbségvédelem terén a román parlamentben, valamint az Európa Tanácsban.
Legutóbb az ENSZ Kisebbségi Fórumán szólalt fel az erdélyi magyarok érdekében. Miért van erre szükség?
Ismét egyre erősebb a magyarellenesség a közbeszédben, folyamatos jogsértések érik közösségünket úgy a közigazgatásban, a médiában, az oktatásban, mint a sport területén. Legutóbbi felszólalásomban a gyűlöletbeszéd kapcsán kiemeltem Iohannis államfő, a magyar kisebbség elleni uszítását, valamint a közösségi médiában érzékelhető gyűlöletbeszédet is. A tapasztalat az, hogy a román politikusok csak akkor érzik ezek fontosságát, ha külföldről erőteljes nyomás érkezik.
Hogy eredményeket tudjunk elérni ezen szemlélet megváltoztatásához a parlament európai ügyek és az emberjogi bizottság tagjaként, valamint a diszkriminációellenes albizottság elnökeként folyamatosan azon dolgozom, hogy valós esetekkel alátámasztott reális képet mutassak be a nemzetközi fórumokon, úgy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének strasbourgi plénumán, mint a testülethez tartozó Esélyegyenlőségi Bizottság párizsi ülésén. Az általunk ismertetett ügyek pedig bekerülnek azokba a jelentésekbe, amelyeket az unió kiajánl a tagországoknak.
Külpolitikai tevékenységében milyen célokat fogalmazott meg?
Az elmúlt években sikerült kialakítani egy olyan nemzetközi kapcsolatrendszert, amelyet továbbra is a magyar ügyek képviseletére szeretnék fordítani. Ha nem mi mondjuk el a problémáinkat és nem tőlünk hallják a valós eseteket, akkor Románia görbe tükrén át fognak minket, erdélyi magyarokat ismerni. Több alkalommal szembesültem azzal, hogy például az esélyegyenlőségi bizottságban a román képviselő a valóságtól távol álló képet mutatta be. El kell érnünk azt, hogy Románia szemében ne legyünk szálka, a román törvényhozásban ne kezeljenek bennünket másodrangú állampolgároknak.
Szenátorjelöltként milyen tervei vannak?
Folytatni az elkezdett munkát, hogy a romániai magyarok jogai kellő súlyt kapjanak a törvényhozásban: az anyakönyvi kivonatokban szerepeljen a magyar nyelv, használhassuk szabadon nemzeti szimbólumainkat, anyanyelvünket. Továbbra is közösségem határozott hangja akarok lenni a román parlamentben és a különféle nemzetközi fórumokon.
Comandat de UDMR, Editat de Fundatia Progress, cod AEP 13200002
- 34930 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34934 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34935 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni