Csűry István református püspök a választásokról: ha egyek maradunk, megmaradunk
„Magyarok! Ha egyek maradunk, megmaradunk” – fogalmazott a december 6-i parlamenti választások előtti üzenetében Csűry István, a Királyhágómelléki Reforátus Egyházkerület püspöke.
Az egyházi vezető a Maszolnak elmondta, Nehémiás próféta könyvéből választott igeszakaszt idei választási üzenetéhez. A püspök szerint a magyar nemzet sorsfordulói hasonlítanak a választott nép történetében megjelenő eseményekhez, mindkét nemzet akkor járt jól, ha Isten szavára hallgatott.
Felidézte: a babiloni birodalomból való hazatérés után voltak sajnos új árulók, de bátrak is, akik közvetítették a mennyei akaratot a hazatérők feladatairól. Egyikük Nehémiás próféta, aki így szól a néphez: „Keljünk fel és építsük meg! És megerősítem kezeiket a jóra.” (Neh.2,18)
A biztatás az otthon védőfalának megépítéséről szól, Isten jó indulata mutatja, hogy maradt erő és van jövőtervezés – magyarázta Csűry István, aki hozzátette: a választásokra készülve pártok csatája dúlja fel országot. Szerinte a magyar közösség számára akár végzetes is lehetne egy hasonló állapot.
„Vannak keserű emlékeink erről a közelmúltból is, nem szabad ismételni a kárhozatosat, sem az átkosat. Magyarok! Ha egyek maradunk, megmaradunk. A megmaradás építésében kötelességünk kezünket nekünk is a jóra megerősítenünk. Erős karunk által jó és szép fejlődik, ettől csak a rossznak szabad félnie. Adjon Isten minden választónak jóra erősített szívet és nemzetünk jó szolgálatát!” – üzente a református püspök.
(A címlapfotó a szerző felvétele)
- 34935 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34938 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34939 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34940 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni