Gulyás Gergely Nagyváradon: „Tíz-tizenöt perc négy jó évet megér az erdélyi magyarság számára”


-A A+

 

„Talán soha olyan nagy tétje nem volt az RMDSZ román belpolitikában való szerepvállalásának, mint amilyen nagy tétje a következő négy esztendőben lesz” – mondta Gulyás Gergely, a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Nagyváradon.

Az erdélyi és partiumi körútja végén a magyarországi politikus Cseke Attilával, a Bihar megyei RMDSZ elnökével és Kelemen Hunorral tartott sajtótájékoztatót. A szövetségi elnök elmondta, hogy a körutat Gulyás Gergellyel Kolozsváron kezdték, majd Szilágy megyébe, Krasznára és Sarmaságra mentek, Bihar megyében pedig Székelyhídon és Nagyváradon is találkozókat tartottak, illetve megtekintettek a magyar kormány támogatásával létrejött beruházásokat.

Megerősödött szövetség a magyar kormánnyal

„Az elmúlt egy esztendőben is, ahogy az elmúlt évtizedben megtapasztaltuk, megerősödött az a partnerség, amelyik a szövetség és a Fidesz KDNP-kormány között kialakult, mindig tudtuk egymásra számítani, támaszkodni” – mondta Kelemen Hunor, aki szerint a szolidaritást nemcsak szavakban kell kifejezésre juttatni, hanem cselekedetekben is, és ezért köszönet illeti a magyar kormányt, a kormányzati vezetőket.

Mindannyiunknak az érdeke, hogy a következő négy évben, ahogy az elmúlt harminc évben, a romániai magyar közösségnek legyen erős parlamenti képviselete, mondta a szövetségi elnök. Megteremtették a parlamenti választásokra az összefogás, hiszen ez az együttműködés ideje, a verseny ideje az önkormányzati választás volt.

„Nem először történik meg az összefogás, most annyival kiteljesedett, hogy mind a Magyar Polgári Párt, mind az Erdélyi magyar Néppárt az RMDSZ listán befutó helyet kapott” – mondta Kelemen Hunor, aki szerint az összefogásról szóló döntést akkor tudják tartalommal megtölteni, ha most a magyar emberek is összefognak, és részt vesznek a választásokon. A parlamenti jelenlét azért is fontos, mert meg kell erősíteni a biztonságot, az etnikai nyelvi, kulturális identitást és ezeknek az intézményeit.

„Ahogy az elmúlt években is, az egyik kezünkkel védekeztünk, a másikkal építkeztünk, a következő időszakban is kell építkeznünk, és meg kell védenünk az eredményeinket” – mondta a szövetségi elnök. Hozzátette: az RMDSZ és Budapest is érdekelt abban, hogy a magyar-román kapcsolatok javuljanak, hisz mindkét ország, mindkét nemzet, nép egymásra van utalva, közösen jobb eredményeket lehet elérni, közösen sikeresebbek lehetnek nemcsak a régióban, Európában is.

Legyőzni a félelmet december 6-án

A rendkívüli körülmények között is aktív egy napot tölthetett Erdélyben, Partiumban, mondta Gulyás Gergely, aki kifejtette: reméli, hogy mindenki, aki magyarként él Erdélyben, átlátja a december 6-i választások fontosságát. „December 6-án nemcsak a Mikulás jön, hanem szavazni is menni kell, és nyilvánvaló, hogy most, amikor a koronavírus-járvány valamennyi európai ország, sőt a világ összes országának életét meghatározza, akkor sokkal több a félelem egy választással kapcsolatosan, de szeretnénk, ha minden magyar le tudná győzni ezt a félelmet, elmenne, részt venne a választásokon” – jelentette ki a magyarországi politikus.

Gulyás Gergely szavai szerint talán soha olyan nagy tétje nem volt az RMDSZ román belpolitikában való szerepvállalásának, mint amilyen nagy tétje a következő négy esztendőben lesz. Hogyha jó eredményt sikerül elérni, akkor a belpolitikában meghatározó szerepet játszhat az RMDSZ, akár a román kormánykoalíció tagjaként is tudja képviselni a magyar érdeket, a magyar nemzetiségi érdekeket.

„Ennek nagyon nagy jelentősége van konkrét ügyekben, az anyanyelvhasználat terén, az iskolák terén, a bölcsődék terén, tehát a gyakorlati, mindennapi életre lefordítható következményei lesznek annak, hogy mennyien döntenek úgy, elmennek szavazni. Azt látjuk, hogy itt teljes politikai összefogás jött létre, az RMDSZ listáján valamennyi magyar politikai szervezet szerepel, helyet kapott, ezt az összefogást is érdemes megjutalmazni” – fogalmazott.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a magyar kormány úgy gondolja, nem Budapestről kell meghatározni a nemzeti érdeket, de miután egységes nemzetről beszélünk, a nemzet ügyébe mindenkinek van beleszólása. A helyi magyarság pontosan meg tudja határozni, milyen területeken kell együttműködnie az anyaországgal – fejtette ki. Arra is emlékeztetett: a státusztörvény kapcsán felmerül viták során született egy olyan Velencei Bizottsági vélemény, amely egyértelművé tette, hogy az anyaországnak joga van a határain kívül élő saját nemzetiségi közösségének támogatására,és ezzel a lehetőséggel a magyar kormány eddig is élt, ezután is élni fog.

Kelemen Hunor: Kolozs, Szilágy és Bihar megye öt településén kampányoltunk, majd este Nagyváradon tartottunk...

Közzétette: RMDSZ – 2020. november 29., vasárnap

Az RMDSZ-szel együtt komoly nemzetpolitikai lépéseket sikerült tenni 2010 óta, és a szimbolikus mellett a gyakorlati területen is nagyon fontos az együttműködés is, mondta Gulyás Gergely, aki példaként a gazdaságfejlesztési programot említette. „Azt szeretnénk, hogyha ebből profitálna Románia is, és profitálna természetesen az itt élő magyarság, a magyar nemzet valamennyi tagja, de úgy gondoljuk, a két ország érdekét is szolgálja az együttműködés” – részletezte.  A miniszter leszögezte: egész biztos, hogy egy komoly törvényhozási legitimációval, képviselettel rendelkező RMDSZ ezekben a kérdésekben nagy súllyal tud megnyilvánulni.

„Ezért megköszönve még egyszer a vendéglátást, és sok sikert kívánva az RMDSZ valamennyi képviselőjelöltjének, elnök úrnak és az egész magyar politikai közösségnek itt Erdélyben, még egyszer arra szeretnék kérni minden magyart, hogy menjen el december 6-án szavazni. Ez a járvány ez még néhány hónapig tart, de az a tíz-tizenöt perc négy jó évet megér az erdélyi magyarság számára” – zárta nyilatkozatát Gulyás Gergely Nagyváradon.








EZT OLVASTA MÁR?

X