RMDSZ-becslés 13 órakor: nőtt a magyarok szavazókedve a délelőtti órákban
Az RMDSZ becslései szerint a romániai magyarok 13,5 százaléka adta le a szavazatát 13 óráig a vasárnapi választásokon. Az országos részvételi arány 14,5 százalékos volt.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője a Maszolnak elmondta, a becslés szerint a magyarok 7 százalékkal kisebb arányban mentek el szavazni 13 óráig a románoknál. Emlékeztetett, hogy a 10 órás becslés szerint még 16 százalékos volt ez a lemaradás.
„Ennek ellenére baj van, mert a székelyföldi megyékben ennél jóval nagyobb a lemaradás az országos részvételhez képest” – mondta a szóvivő. Hegedüs tájékoztatása szerint Hargita megyében 16, Kovászna megyében 21, Maros megyében 17 százalékkal kevesebben mentek el szavazni, mint az országos részvételi arány.
A szóvivő szerint az RMDSZ számára gondot jelenthet, hogy a székelyföldi városokban, illetve a szórvány megyékben (Brassó, Fehér, Szeben, Máramaros) is alacsonyabb a részvétel az országos aránynál, illetve a négy évvel ezelőtti választásokon mért 13 órás részvételnél.
Hegedüs Csilla valószínűsíti, hogy urnazáráskor az országos részvétel nem fogja elérni a 2016-ost arányt. „Ez egy történelmi esélyt is jelent, mert ha a magyarok nagy számban mennek el szavazni, akkor meg tudjuk erősíteni a közösség parlamenti képviseletét, nélkülünk nem tudnak döntéseket hozni, és meg tudjuk valósítani a programunkban megfogalmazottakat” – jelentette ki.
- 34934 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34937 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34937 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34938 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34939 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34940 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni