Kormányiktatás: zajlik a parlamentben a két ház együttes ülése
A kormány beiktatásához a képviselők és a szenátorok többségének szavazatára van szükség. A két ház együttes ülése elkezdődött, most dől el, hogy bizalmat szavaznak-e az újonnan megalakuló kormánynak. A szavazás előtt sorra szólalnak fel a politikusok.
A parlament szakbizottságaiban szerdán megtörtént a Cîţu-kabinetbe javasolt miniszterjelöltek meghallgatása is, a szakbizottságok véleményezése konzultatív jellegű, de kedvező volt.
Cîţu: az országnak ki kell lábalnia a válságból
A kormány többi tagjával együtt mindent meg fog tenni az országnak az egészségügyi válságból való kilábalása és a gazdaság újraindítása érdekében – jelentette ki szerdán Florin Cîţu kijelölt miniszterelnök.
A képviselőház és a szenátus együttes ülésén mondott beszédében a kijelölt kormányfő rámutatott, szerdától teljes jogú kormánya lesz az országnak, amelyben nem fognak csalódni az emberek.
„Jövendőbeli miniszterelnökként a kormány többi tagjával együtt teljesíteni fogjuk kötelezettségeinket minden polgárral szemben, függetlenül attól, hogy ránk szavaztak vagy sem. Mindent meg fogunk tenni, hogy teljesítsük két fő célkitűzésünket, amelyekkel minden bizonnyal a többi politikai párt is egyetért: mielőbb és minél jobban kilábalni az egészségügyi válságból és újraindítani a gazdaságot” – fogalmazott.
A lakosság egészsége a legfontosabb a kormány számára, és azt szeretné, hogy minél hamarabb túl legyünk az oltáskampányon és egészségesen kerüljünk ki belőle – hangoztatta Florin Cîţu.
Kifejtette: a kormányprogram támogatja a beruházásokat, és „széles körű strukturális reformfolyamatot” irányoz elő, amely biztosítja a fenntartható gazdasági növekedés konszolidációját. Hangsúlyozta, hogy a kormány minden célkitűzésének „világos határideje van”, amelyet be kell tartani.
A kijelölt miniszterelnök leszögezte: a kormánykoalíció nem tervezi növelni az adókat és illetékeket, nem tervez újakat bevezetni, hanem az adóbehajtás hatékonyságának növelését tűzi ki célul.
A PSD nem szavazza meg a kormányt
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szavazza meg a Cîţu-kormányt, amely egy „halva született kabinet” – jelentette ki az alakulat elnöke, Marcel Ciolacu.
A parlament két házának együttes ülésén tartott felszólalásában Ciolacu hangsúlyozta, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elveszítette a választásokat, a választópolgárok hazaküldték őket, mert „veszélybe sodorták az emberek egészségét, életét, munkahelyeit és a gyermekek oktatását”.
„De önök nem értettek meg semmit. Ahelyett, hogy hazamentek volna, összefogtak a koncért az asztal alatt. A román emberek két hete megrökönyödéssel figyelik, amint önök széttépik egymást, de nem azért, hogy nekik jobb életük legyen, hanem a tisztségekért, a pénzért, a hatalomért. Azért választottak egy szalmabáb-miniszterelnököt, hogy ne zavarjon be a terveikbe” – fogalmazott Ciolacu.
A PSD elnöke szerint a jobbközép koalíció kormányprogramja egyetlen valós megoldást, egyetlen reformjavaslatot sem tartalmaz, fő célja „az egészségügy privatizációja”, az adóemelés, a román állami vállalatok eladása és a román gazdák ellehetetlenítése.
„Ez egy halva született kormány. Tudják, hogy gyorsan menni fognak, ezért igyekeznek az éjszaka leple alatt elfoglalni a tisztségeket. A PSD soha nem fog megszavazni egy ilyen kormányt. Önök a nemzet szégyenei” – nyomatékosította Ciolacu.
Moşteanu (USR-PLUS): európai pénzekből újraépítik Romániát
A parlament két házának együttes ülésén tartott felszólalásában Moşteanu kifejtette, az USR-PLUS 80 törvényhozója azért jutott mandátumhoz, mert a romániaiak úgy döntöttek, véget kell vetni a 30 éve tartó politizálási módnak, és az alakulat pont ezt akarja megvalósítani parlamenti képviselői és azon tagjai által, akiket az új kabinetben miniszteri tisztségbe javasoltak.
A képviselő kifejtette, tudja, hogy sokan ellenállnak a változásnak, és az USR-PLUS azért lépett kormányra, hogy a dolgokon változtasson.
„Szilárd kormányprogramunk van, amelyet konokul és intelligens módon gyakorlatba fogunk ültetni, hogy végül egy jobb országunk legyen” – mondta. Moşteanu azt üzente ugyanakkor a koalíciós partnereknek, hogy a kormányprogram minden tételét támogatni fogja az USR-PLUS, együtt fog működni a megvalósításukért.
A kormány küldetése az, hogy európai pénzekből újraépítse Romániát, és ennek érdekében világos reformokat vezet be, amelyek helyreállítják a gazdaságot, segítik a romániaiakat, és egy olyan országot épít, amelyből senki nem akar távozni – fűzte hozzá Moşteanu.
George Simion (AUR): Románia a „zsákmány”
A gyors ütemű kormányiktatás tétje a jövő évi költségvetés, amellyel kapcsolatban „az utolsó pillanatig zajlott az osztozkodás” – véli a Románok Egyesítéséért Szövetség (AUR) társelnöke, George Simion. Bírálta a képviselőház vezetőségének megválasztási módját, és szerinte a kormányiktatási eljárás is a házszabály megszegésével zajlott.
„A nagy tét itt a költségvetés, amellyel kapcsolatban az utolsó másodpercig zajlott az osztozkodás, a tárgyalások. Elosztják az önök pénzét, elosztják Romániát, Románia egy zsákmány” – fogalmazott.
Felszólalásában ugyanakkor rámutatott, miközben a teljes HORECA-szektort bezárták a járvány miatt, a parlament vendéglői nyitva tartanak.
„Önöket, román állampolgárokat megbüntetik, ha egy kicsit félrecsúszik a maszkjuk. Önöket fenyegetik és megverik. Mindeközben itt, a parlamentben éjjel 2 órakor szavaztak a képviselőház vezetőségéről, egymás mellett ülve, mint a hiénák, amelyek várják, hogy ugorhassanak rá a koncra” – nyomatékosította. Hozzátette, az AUR azt kéri a kormánytól, hogy a vakáció után rendelje el az iskolák megnyitását.
Csoma Botond: gyors, hatékony intézkedések kellenek
Stabilitásra, kiszámíthatóságra, gyors és hatékony intézkedésekre van szüksége Romániának, ezért az RMDSZ megszavazza az új kormányt – fogalmazott a szövetség képviselőházi frakcióvezetője a két ház együttes plénumának ülésén.
Csoma Botond beszédében emlékeztetett: az elmúlt nyolc évben tizenkét kormánya volt az országnak, „aminek eredményeit mind láthattuk”.
„Most Romániának olyan kormányra van szüksége, amely stabilitást és kiszámíthatóságot biztosít a járványidőszakban is, támogatja a kis- és középvállalkozásokat, munkahelyeket létesít, és nem tekinti nemzetbiztonsági kockázatnak az országban élő kisebbségeket” – idézi az RMDSZ közleménye a frakcióvezetőt.
Csoma rámutatott, az RMDSZ részt vett a kormányprogram kidolgozásának folyamatában, így az egy külön fejezetet szentel a kisebbségeknek. Ugyanakkor nyomatékosította, az RMDSZ nem felejti el a kampányban tett, az iskolák újranyitására vonatkozó ígéretét, és továbbra is szorgalmazza, hogy ott, ahol alacsony az esetszám, a tanintézmények fogadhassák az elemi iskolásokat és a 8. és 12. osztályosokat.
Nemzeti kisebbségek csoportja: sok kihívást tartogat az új évtized
Varujan Pambuccian, a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportjának képviselője úgy nyilatkozott a kormány beiktatásáról folyó parlamenti ülésen, hogy meg fogja szavazni a koalíciós kormányt, de feltételként köti ki, hogy az őrizze meg belső stabilitását és kohézióját, és hogy tegyen eleget rövid távú, az egészségügyi és gazdasági válság megoldására vonatkozó vállalásainak.
„Egy most beiktatásra kerülő kormánynak, ha néhány hónapnál több ideig akarja állni a sarat, mindkét szempontra oda kell figyelnie: vagyis helyesen kell kezelnie a világjárvány kérdését, helyesen kell kezelnie a pandémia utáni gazdaság problémáját, de főleg meg kell őriznie belső stabilitását és kohézióját” – mondta Pambuccian a plénum előtt.
A képviselő hozzátette: a következő évtized jelentős változásokat hozhat Romániában, ugyanis lezárul a lonh-rendszerű gazdaság korszaka, a régiók között megváltoznak, kulturális alapokra helyeződnek a viszonyrendszerek, Románia déli részében pedig felgyorsul az elsivatagosodási folyamat. Ezekkel mind számolnia kell a most beiktatásra készülő kormánynak – vélekedett Varujan Pambuccian.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni