Peti András Marosvásárhely új alpolgármestere
Húsz igen és két nem szavazattal Peti Andrást választott Marosvásárhely alpolgármesterévé csütörtöki ülésén a városi tanács – számolt be a vasarhely.ro
Mint arról már beszámoltunk, Józsa Tibor, az RMDSZ korábbi alpolgármestere április 24-én jelentette be lemondását, amelyet április 26-án fogadtak el. Az RMDSZ marosvásárhelyi tanácsosi frakciója Peti Andrást nevezte meg a megüresedett alpolgármesteri tisztségbe.
A városi tanácsosok egyöntetűen a frakcióvezetőnek szavaztak bizalmat. Peti András jelölését ugyanakkor a Szociálliberális Szövetség városatyái is támogatták, akik nem állítottak jelöltet.
Megválasztása után az alpolgármester kijelentette, hamarosan lemond a marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér igazgatói tisztségéről, és az önkormányzati munkára összpontosít. Megjegyezte, hogy a városvezetésben megmutatkozó politikai állóháború ellenére a városi képviselők eddig is megszavazták a város hosszú távú fejlesztési stratégiájába illeszkedő terveket.
"Azon kell dolgoznunk, hogy ésszerűsíteni tudjuk a közpénzek elköltését, és az önkormányzatban markánsabban jelenjenek meg a kulturális értékek" - jelentette ki az alpolgármester. Hozzátette, reményei szerint már a jövő héten kiderül, milyen hatásköröket juttat neki Dorin Florea polgármester. Peti András másodlagos kérdésnek tekintette, hogy kap-e irodát a polgármesteri hivatalban.
- 35420 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35422 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35423 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35424 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35425 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35425 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni