Nulláról építkezik újra az Itthon, fiatalon mozgalom


-A A+

Új alapokra szeretné helyezni az erdélyi ifjúságpolitikát az „Itthon, fiatalon” nevű mozgalom, amely elkezdte országos szintű építkezését, jelentették be keddi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatójukon a kezdeményezők.

A szervezet ügyvivő testületének tagjai leszögezték, szoros partnerséget kívánnak kialakítani az RMDSZ-el, emellett szakmai találkozók révén alakítják ki az országos mozgalom programját, megyei szervezeteket alakítanak, és az év végéig megválasztják az országos elnökséget. Grüman Róbert, Kovászna megyei önkormányzati képviselő – aki korábban a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) országos elnöki tisztségére is pályázott – rámutatott: a létező ifjúsági szervezetek, a fiatalok több mint 90 százalékát nem szólítják meg, ezt az arányt kívánja javítani erdélyi viszonylatban az Itthon, fiatalon mozgalom.

Apjok Norbert nagybányai ifjúsági vezető szerint a következő hónapokban ellátogatnak minden magyarlakta megyébe, és megalakítják az Itthon, fiatalon mozgalom alapszervezeteit. Mindenki számára hozzáférhetővé szeretnék tenni a csatlakozást, éppen ezért az interneten, a közösségi médiában is elérhetővé teszik üzeneteiket.

Kelemen Szilárd bejelentette, hogy július elején, Háromszéken alakul meg az első alapszervezet. Ez is bizonyítja, hogy az RMDSZ-ben sok fiatal kapott szerepet, akik a továbbiakban, ebben a mozgalomban kívánják kifejteni tevékenységüket. Olyan megyei szervezetet kívánnak létrehozni, melyben jelen lesznek a különböző szakmák képviselői, így fiatal gazdák, pedagógusok, orvosok, közgazdászok, jogászok, akik véleményére számítanak a háromszéki közügyek megvitatásában. A tagtoborzás elkezdődött a megyében, minden településről vannak fiatalok, akik jelezték csatlakozási szándékukat a mozgalomhoz.

Az Itthon, fiatalon mozgalom fontosnak tartja egy szoros partnerség kialakítását az RMDSZ-el, ezért is saját frakciót alakítottak a Szövetségi Képviselők Tanácsában - nyilatkozta Demeter Ferenc frakcióvezető. Hangsúlyozta, a következő hónapban az Itthon, fiatalon mozgalom első országos rendezvényére is sor kerül „Regionalizáció, a fiatalok szemével” címmel, ahol erdélyi, anyaországi és külföldi fiatal szakértők, pártpolitikusok fogják megvitatni a regionalizáció kérdését.

Az Itthon, fiatalon mozgalom jelenleg az erdélyi ifúsági ernyőszervezet, a MIÉRT társult szervezete. Grüman Róbert a maszol.ro-nak elmondta, a mozgalom új alapokra helyezésével nem egy "ellen-MIÉRT" megalakítása a céljuk. "Mi az erdélyi magyar fiatalok érdekében bárkivel partnerséget kötünk. Nincs napirenden a társult szervezeti státusunk felülvizsgálása" – jelentette ki.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X