Az RMDSZ üdvözölte a szerb parlament nyilatkozatát


-A A+

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megelégedéssel nyugtázta a Szerb Köztársaság Képviselőházának a délvidéki vérengzéseket elítélő pénteki nyilatkozatát.

A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által jegyzett hétfői nyilatkozatban a szövetség meggyőződését hangsúlyozza, hogy a vajdasági magyarság által évtizedek óta várt történelmi igazságtétel lezárja a két nép közös történelmének ezen tragikus fejezetét, és utat nyit a megbékélés előtt.

Az RMDSZ ugyanakkor közölte, fontosnak tartja, hogy a Szerb Köztársaság európai uniós csatlakozása folyamatában sikerüljön érvényt szerezni a kisebbségi jogok minél teljesebb körének, megteremtve a feltételeit a közösségi autonómiák kivívásának.

Az RMDSZ azt is hangsúlyozta, hogy a parlamenti határozat megszületésében meghatározó szerepe volt a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ). "Újra beigazolódott, hogy a többségi és a kisebbségi nemzetek közötti viszonyokat kizárólag a párbeszéd útján, a demokrácia eszközeivel lehet megoldani" - fogalmaz az RMDSZ nyilatkozata.

Az RMDSZ egyben közölte: bízik abban, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét és jogait az Európai Unió szintjén lehet és kell kezelni, illetve biztosítani. "Meggyőződésünk, hogy ezáltal elkerülhetőek a történelem során a kelet-közép-európai és délkelet-európai térségben tapasztalt etnikai alapú visszaélések, és biztosítani lehet a nemzeti kisebbségek megmaradásához és fejlődéséhez szükséges feltételeket" - áll a Kelemen Hunor által jegyzett nyilatkozatban.








EZT OLVASTA MÁR?

X