Az EMI szerint Bajnai Gordon nem magyar


-A A+

Egy „Turista vagyok, nem magyar” feliratú pólóval ajándékozta meg pénteken délután a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet székhelyén Bajnai Gordon volt magyar kormányfőt az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI).

Az Együtt-PM szövetség vezetője az EMI szombati tájékoztatása szerint megköszönte az ajándékot, majd távozott. Közleményében a szervezet a gesztust azzal indokolta: nem fogadják szívesen azokat a politikusokat, akiknek csak négyévente jut eszébe az erdélyi magyarság.

„Bajnai Gordonnak miniszterelnöksége alatt lett volna lehetősége korrigálni a Gyurcsány-rezsim hazaárulásait, de mivel nem tette meg, úgy gondoljuk, Erdély fővárosában ő egy turista. Ezt értésére is adtuk ajándékunkkal” – fogalmaz közleményében az EMI, amely szerint Bajnai Gordon, akárcsak Eörsi Mátyás, Gyurcsány Ferenc vagy Mesterházy Attila nemkívánatos személyek Erdélyben.

Mint ismert, a volt magyar kormányfő kétnapos látogatáson járt Erdélyben. Az ellenzéki politikus értelmiségiekkel, a gazdasági élet szereplőivel, kisebbségkutatókkal találkozott csütörtökön Marosvásárhelyen, pénteken Kolozsváron.








EZT OLVASTA MÁR?

X