RMDSZ: az EMNP újra különutas politikát folytat


-A A+

,Különutas politikát folytat az EMNP az autonómia és a regionális átszervezés témájában megszervezett tüntetés kapcsán, hiszen a párt vezetői tisztában vannak azzal, hogy az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács jó ideje egyeztet egy ősszel sorra kerülő nagy méretű utcai demonstrációról” – jelentette ki csütörtökön Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára annak kapcsán, hogy az EMNP és az EMNT július 20-ra újabb autonómiatüntetést hirdetett.

A politikus sajnálatosnak nevezte, hogy Toró T. Tiborék pártja egyszerű kampányeseménnyé degradálja az autonómia és a regionális átszervezés témáját. Szerinte az EMNP nem ismeri fel, hogy nem egy újabb magyar-magyar egymásnak feszülésről van szó, hanem a román politikumot, a román társadalmat kell meggyőzni a magyar közösség igazáról, illetve azokról az elképzelésekről, amelyek közép- és hosszútávon meghatározó fontossággal bírnak a romániai magyar nemzetközösség szempontjából.

Ha az EMNP komolyan kiállna az ügy érdekében, akkor nem a sajtóban üzengetne, és a szövetségi elnöknek címzett levele elküldése után három perccel nem fordulna egyből a nyilvánosság elé – hangsúlyozta a főtitkár.

,,Az EMNP sok kicsi vízi pisztollyal megy a háborúba, pedig most a nagyágyúra van szükség, hiszen csak egy több tízezres nagyságú utcai megmozdulás tud megfelelő súlyt adni a követeléseinknek. Az EMNP eljátssza az utcai nyomásgyakorlás súlyát, és sok kicsi flashmob jellegű kampányrendezvény szervezésébe kezd” – jelentette ki Kovács, majd emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ álláspontja szerint  az ősz folyamán kell egy nagyméretű, az emberek összefogásán alapuló tiltakozást szervezni, amely nem a pártokról, hanem a közösség erejének a felmutatásáról szól.








EZT OLVASTA MÁR?

X