„Kétfarkú kutyák” kampányoltak az EU Táborban


-A A+

„Kétfarkú kutyák” lepték el a Marosfőn zajló az EU Tábort csütörtök délután, a magyarországi poénpárt három képviselője szakított időt arra, hogy erdélyi potenciális szavazói előtt beszéljen. A politikusokkal Csedő Attila udvarhelyi újságíró beszélgetett el, aki néhány évvel ezelőtt maga is polgármester-jelöltként méretkezett meg, olyan fontos kampánymanőverekkel, mint például kacsaúsztató avatása.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnöke, Kovács Gergely mindjárt egy kéréssel fordult a hallgatósághoz: ha meg tudunk állapodni egy hegyben, mondta, azt ők magukkal vinnék Magyarországra, cserébe pedig völgyet adhatnának, esetleg örök autonómiát. Ha már nemzeti kérdésekről esett szó, az is kiderült, programjuk része a határon belüli és túli magyarok mellett a határon élő magyar törzsek számbavétele; egyébként is, ők egy igazán Nagy-Magyarországban gondolkodnak, amelyik Tokiótól Trianonig tart. Az is kiderült, hogy üres kézzel jöttek, nem hoztak magukkal hamvakat, pedig tervezték, hogy Kádár koponyájával meglepik a közönséget – az viszont a Fidesznél van szerintük.

Mint kiderült, az MKKP meglehetősen liberális elveket vall, így például a növények jogaira is hangsúlyt fektetnek: azt tervezik, hogy a parlamentben levő gyökerek mellé védett fajokat telepítenek. Pénzük rengeteg, igazából bármennyi van, mert földönkívüli barátaik annyit adnak nekik, amennyit akarnak. Éppen ezért tudnák finanszírozni az ingyen sört mindenki számára, beleértve a határon túli magyarokat is.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X