Pénzbírsággal sújtják a magyar zászló elégetőit
A Kolozs Megyei Törvényszéki Ügyészség 1400 lejre bírságolta azt a két fiatalt, akik az RMDSZ Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálatának bejelentése szerint 2013. március 18-án egy kolozsvári labdarúgó mérkőzésen elégettek egy magyar zászlót – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ főtitkára.
„Az ügyészség az RMDSZ javára döntött, hiszen elismerte, hogy a zászlóégetők hibáztak, azáltal, hogy nyíltan diszkriminációra uszítottak és magyarellenes, szélsőséges magatartást tanúsítottak a mérkőzés alatt” – magyarázta Kovács Péter.
A politikus emlékeztetett arra, hogy az elkövetők nemzetiségi diszkriminációra uszítottak, amelyet a büntető törvénykönyv 317. cikkelye szerint 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal sújt. „A zászlóégetés morálisan sértette a romániai magyar közösséget, hiszen ez a piros, fehér, zöld szimbólum nem csak Magyarország, hanem a romániai magyarok nemzeti szimbóluma is” – tette hozzá.
Kovács Péter hangsúlyozta, hogy az RMDSZ üdvözli a döntést, amely a magyarság nemzeti szimbólumának védelmében született. „Nincs szándékunkban fellebbezni a döntés ellen, az ügyészség határozatát elfogadtuk, hiszen ez erkölcsi elégtételt szolgáltat közösségünk számára” – tájékoztatott a főtitkár.
- 35426 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35429 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35429 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35430 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35431 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35432 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni