Már ezernégyszázan vállalták, hogy a zászlóper részévé válnak


-A A+

Közel ezernégyszáz sepsiszentgyörgyi vette védelmébe a város zászlóját, és írta alá azt a nyilatkozatot, amely révén a zászlóper részévé váltak, tájékoztatta lapunkat Tóth Birtan Csaba. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének ügyvezetője szerint az elmúlt héten a város hat pontján felállított standokon gyűjtöttek aláírásokat önkéntesek.

Összesen 1364-en írták alá az íveket, mely által a per részévé váltak, védelmükbe vették a város zászlót. Tóth Birtan Csaba szerint a nyár folyamán a szövetség Martinovics utcai székházába várják azokat, akik aláírásukkal támogatnák a város zászlóját. Szeptemberben pedig még egyszer megszervezik az utcai aláírásgyűjtést. Céljuk, hogy a következő tárgyalási fordulói, szeptember 10-ig legalább 3000 sepsiszentgyörgyi civilt vonjanak be az önkormányzat és a prefektúra közti perbe.

Mint arról beszámoltunk: Kovászna megye zászlóját már érvénytelennek nyilvánította a brassói táblabíróság. Sepsiszentgyörgy város zászlójának sorsáról is ugyanez a bíróság dönt szeptemberben. „Mutassuk meg, hogy egy összetartó és erős közösség vagyunk, akitől nem lehet elvenni a szimbólumhasználat alapvető jogát”, mutatott rá Tóth Birtan Csaba. Leszögezte: a perbe beszálló polgárok vagy civil szervezetek nem kell megjelenjenek a tárgyaláson, viszont gyakorlati haszna van, mert ha a brassói táblabíróság érvényteleníti a sepsiszentgyörgyi zászlót, az önkormányzatok nem vihetik tovább a pert a Strasbourgi Emberjogi Bíróságra, de civil szervezetek és magánemberek ezt megtehetik.








EZT OLVASTA MÁR?

X