Pakolniuk kell a hotelekben elszállásolt honatyáknak


-A A+

Legkésőbb csütörtökig ki kell költözniük a képviselőknek és szenátoroknak azokból a négy és öt csillagos hotelekből, amelyekkel a parlament szerződést kötött – egyenként havi 8 ezer lejes értékben – az elszállásolásukról. Erre a honatyák jogállásáról szóló törvény kényszeríti a politikusokat.

A Hivatalos Közlönyben a jogszabály hétfőn jelent meg, és a közlésétől számított harmadik napon lép életbe. Többek között előírja, hogy a nem Bukarestben élő honatyáknak saját maguknak kell a szállásukról gondoskodniuk. Erre a célra képviselők és szenátorok havi 4 ezer lejes juttatást kapnak. Az összegből szállodát is fizethetnek vagy albérletet kereshetnek.

A Mediafax hírügynökség által lekért hivatalos adatok szerint július elsején összesen 104 képviselő bérelt még szállodai szobát. A listán szerepel több RMDSZ-es képviselő is: Borbély László, Cseke Attila, Kelemen Hunor, Kereskényi Gábor, Korodi Attila, Markó Attila, Máté András és Seres Dénes. A szenátorokról nincs hasonló adat.

„Értesítettem kollégáimat hétfőn sms-ben, hogy három napjuk van elhagyni a szállodát” – mondta szerdán a maszol.ro kérdésére az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. Máté András tájékoztatása szerint a Mediafax által lekért lista téves: tudomása szerint Korodi Attila például már jó ideje albérletbe lakik a fővárosban. „Ám úgy tudom, hogy a többieknek is sikerült megoldani az őszi ülésszaktól a bukaresti szállásukat” – jelentette ki a politikus.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X