Antonescuék siratják a fél lábbal börtönben lévő volt minisztert


-A A+

Victor Ponta kormányfő és Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke egyaránt sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a legfelsőbb bíróság pénteken – nem jogerősen – öt év börtönre ítélte az időközben leváltott liberális szállításügyi minisztert.

Antonescu péntek este kijelentette, egy percig sem bánja, hogy tárcavezetőnek javasolta Relu Fenechiut, aki szerinte kiválóan végezte munkáját a kormányban. Többek között sikerült privatizálnia az állami vasutak teherszállító részlegét és elérte, hogy az EU ismét biztosítson forrásokat Románia számára a szállításügyi operatív program révén.

A szenátus elnöke szerint a bíróság Traian Băsescu és a sajtó nyomására ítélte el Fenechiut. Arra utalt, hogy az államfő korábban többször bírálta a kormányfőt, amiért egy bűncselekményért bíróság elé állított miniszterrel dolgozott egy csapatban. Ezt korábban egyébként nem csak az államfő, hanem az Európai Bizottság is kifogásolta.

Victor Ponta is sajnálja, hogy meg kellett válnia Fenechiutól. A miniszterelnök hangsúlyozta, a szállításügyi tárca vezető a kormány egyik leghatékonyabb tagja volt. „Sajnálom, hogy elítélték” – fogalmazott.

Miután Traian Băsescu aláírta a Relu Fenechiu leváltásáról szóló elnöki dekrétumot, a szállításügyi miniszteri titszséget ideiglenesen a kormányfő vette át. A posztra a liberálisok javasolnak jelöltet, aki a a román sajtó szerint várhatóan Ovidiu Silaghi lesz.








EZT OLVASTA MÁR?

X