„A Mikó-ügy az erdélyi magyarság ügye"


-A A+

A Mikó-ügy mérföldkőnek számít a hazai igazságszolgáltatásban: ennek kezdetével kijelenthetjük, hogy Romániában leállt az egyházi javak természetbeni visszaszolgáltatása és ez nem véletlen – vélik egybehangzóan a www.13020.ro honlap kezdeményezői. A honlapon szerda délig több mint háromezren csatlakoztak a tiltakozáshoz.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a Mikó-ügy precedenst teremthet, egyrészt azért, mert újraállamosítana egy ingatlant, vagyis az igazságszolgáltatás eszközeivel visszahozná a kommunista hatalom gyakorlatát a tulajdonjogot illetően. Másrészt azért, mert a későbbiekben több mint 1000-1200 visszaszolgáltatott ingatlan bármelyikének esetében hasonló döntést lehetne hozni.kelemen-hunor822

„Ez azt jelenti, hogy elindíthatják az újraállamosítást az egyházi ingatlanok esetében. Sőt, ha ez megtehető az egyházakkal, akkor ez megtörténhet a magánszemélyekkel is. A pernek egy másik célja is lehet, megfélemlíteni azokat az embereket, köztisztviselőket, akik az elmúlt esztendőkben, nagyon nehéz körülmények között, sok-sok munka után meghozták a megfelelő döntést. A harmadik olvasat már az érintett személyeket illeti, akik legjobb tudásuk szerint, törvényesen végezték a dolgukat: Markó Attilát, Marosán Tamást és Silviu Climet szabadságvesztésre ítélte első fokon a bíróság. Én abban bízom, hogy a fellebbezés után ezt a döntést megváltoztatják, és azok az emberek, akik nem tettek egyebet, mint a munkájukat végezték, nem kerülhetnek börtönbe" – hangsúlyozta a politikus.

„Ha nem tiltakozunk, ha nem emeljük fel a hangunkat, akkor a Mikó-ügy az elkövetkezőkben az egész társadalomra negatív hatással lesz, amely ellen később már nem lehet tenni" – hívta fel a figyelmet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese, a www.13020.ro egyik kezdeményezője.

„Az egyház az igazság pártján áll. Ez egy olyan történet, amely hosszútávon visszahat az egész társadalomra, és amely az erdélyi magyar közösséget különösen érinti. A Mikó-ügy mindenkit érint, lehet, hogy ma még nem közvetlenül, de az ügy következményeit holnap már a saját bőrén is érezheti mindenki. Tudatában kell lennünk annak, hogy milyen sok következménye lehet ennek a visszaállamosításnak. Az egyház kötelessége kiállni ebben a kérdésben, arra buzdítunk mindenkit, hogy csatlakozzanak hozzánk az Igazság Napján" – fogalmazta meg az Erdélyi Református Egyházkerület álláspontját Kató Béla.kato bela

„Meggyőződésem, hogy a Mikó-ügy az erdélyi magyar nemzetközösség, a történelmi egyházak, az RMDSZ reakciókészségének tesztelése, nekünk most azt kell bebizonyítani, hogy közösségünk immunrendszere egészséges, jól működik és megfelelően tud válaszolni egy ilyen provokációra" – mutatott rá az ügy másik vetületére Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, kiemelve, hogy a Mikó-ügy már rég nem a Székely Mikó Kollégiumról szól csak, ez az egész erdélyi magyar közösség ügye.

„Akinek fontos az erdélyi magyar közösség, annak az Igazság Napján Sepsiszentgyörgyön a helye. Szeptember elsején délben találkozunk a Székely Mikó Kollégium épülete előtt, mutassuk meg, hogy egy emberként tudunk megmozdulni, ha közösségünket igazságtalanság éri" – fordult felhívással az erdélyi magyarok felé Sepsiszentgyörgy polgármestere.antal arpad andras polgarmester

Szeptember 1-jén délben 12 órakor nagyszabású tüntetésre kerül sor Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégium előtt, a megmozdulásra egész Erdélyből várnak résztvevőket. A kezdeményezők arra kérnek mindenkit, hogy lehetőségeihez mérten, vegyen részt az Igazság Napján. "Fel akarjuk mutatni azt, hogy az egyházak, a romániai magyarság, a civil szervezetek az igazsághoz ragaszkodnak, és azt nem hajlandóak feladni. Felemeljük szavunkat az igazságtalanság ellen, kiállunk jogainkért" – fogalmaznak a szervezők.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X