Mikó-ügy: több tízezer tiltakozót várnak Sepsiszentgyörgyre


-A A+

Két hét múlva, szeptember 1-én, az Igazság Napján tízezres nagyságrendű tömeget várnak Sepsiszentgyörgyre a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítási kísérlete ellen tiltakozni – közölték csütörtöki sajtótájékoztatójukon a szervezők.

Mint ismert a buzău-i bíróság első fokon háromévnyi börtönbüntetésre ítélte a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét a református egyháznak visszaszolgáltató bizottság tagjait – Markó Attilát, Marosán Tamást és Silviu Clim-t. Ugyanakkor elrendelték a visszaszolgáltatási okirat megsemmisítését, a korábbi telekkönyvi állapotok visszaállítását, vagyis az épület az önkormányzat tulajdonába kerülne, illetve 1,1 millió lejes kártérítésre kötelezik a református egyházat. A Mikó ügy elítéltjei fellebbeztek, és október ötödikén, a ploieşti-i táblabíróságon kezdődik el az ügy újratárgyalása.

Markó Attila: ez nem az én személyes ügyem

Markó Attila a sajtótájékoztatón rámutatott: ez lesz a kálvária befejező része, hiszen nincs több fellebbviteli lehetőség, Ploieşti-en jogerős döntés fog születni. „A Mikó-ügy nem az én személyes ügyem, hanem az erdélyi magyarság története" – hívta fel a figyelmet Markó Attila.

A kisebbségügyi hivatal vezetője hangsúlyozta: a visszaszolgáltató bizottság valójában nem a visszaszolgáltatásról döntött, hiszen korábban már volt egy jogszabály, amelynek mellékletében szerepelt a Székely Mikó Kollégium ingatlana is. A bizottság, amelynek tagja volt csak a tulajdonjogi iratokat vizsgálata meg, amelyek azt mutatták, hogy az ingatlan a református egyház tulajdona.

„Az iskolaépület tulajdonjoga, teljesen tiszta, mindig a református egyház tulajdona volt" – mondta Markó Attila, aki szerint több olyan dokumentum is van, amit nem mutattak be korábban a buzău-i bíróságon, mert szerintük amit eddig bemutattak, annak is elég kellett volna lennie. Az október ötödikén kezdődő ploieşti-i fellebbviteli bírósági tárgyaláson viszont külön hangsúlyt fektetnek majd a tulajdonjog igazolására.

Antal Árpád két forgatókönyve

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a sajtótájékoztatón kifejtette: két lehetséges forgatókönyv állhat a buzău-i bírósági döntés hátterében. Egyrészt az, hogy rosszindulatú, vagy hozzá nem értő bíró hozott hibás döntést. Ez esetben is van politikai felelősség, hiszen a román kormány magyarellenes nyilatkozatai is hozzájárulhattak a bírói döntéshez.

A másik forgatókönyv, hogy politikai megrendelésre született a bírósági ítélet, amellyel meg akarják félemlíteni az erdélyi magyar közösséget, tesztelik az erdélyi magyarság, a történelmi magyar egyházak és az RMDSZ reakcióképességét. „Meg kell mutatnunk, hogy közösségünk immunrendszere rendben van, az ilyen vírusok támadásait ki tudjuk védeni" – mondta Antal Árpád, aki szerint meg kell mutatni, hogy „sokan vagyunk, erősek vagyunk, és nem engedjük sem a közösségünk tagjait, sem a közösségünk vagyonát bántani".

Sepsiszentgyörgy polgármestere kifejtette: biztos benne, hogy szeptember 1-én, tízezres nagyságrendű tömeg gyűl össze, többen, mint az elmúlt 15 évben bármilyen más magyar ügy mellett. Elékeztetett, hogy amikor a spanyol parlament úgy döntött, hogy nem létezik a katalán nemzet, másnap egymillió katalán vonult fel Barcelona utcáin, mondván, mi vagyunk az a nemzet, amelyik nem létezik.

Antal Árpád szerint az erdélyi magyaroknak most azt kell megmutatniuk: az a nemzet, amelyik nem engedi, hogy tagjait ártatlanul meghurcolják, és vagyonát elkobozzák. „Bárki bármit mond, ez visszaállamosítás, hiszen ugyan az önkormányzathoz kerülne a Mikó épülete, de a sorsáról bármikor dönthet az állam" – mondta az elöljáró.

Tamás Sándor: egyértelmű a politikai háttér

Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke szerint egyértelműen politikai hátterű a Mikó-ügy. „Megpróbálják megfékezni az ingatlan visszaszolgáltatást, megijedtek hiszen az erdélyi nagyvárosokban a főtéri ingatlanok többségét a magyar közösség, vagy magyar egyházak kapták vissza" – mondta a politikus, aki szerint a Székely Mikó Kollégium nem csak egy iskola, hanem emblematikus intézmény, egész Erdély ügye, ezért szolidaritást kell vállalni azokkal, akik a közösség érdekeit védve kerültek hátrányos helyzetbe.

Folytatják az aláírásgyűjtést

A Mikó-ügy mérföldkőnek számít a hazai igazságszolgáltatásban: ennek kezdetével kijelenthetjük, hogy Romániában leállt az egyházi javak természetbeni visszaszolgáltatása és ez nem véletlen – vélik a www.13020.ro honlap kezdeményezői. A honlapon csütörtökig több mint 3600-an csatlakoztak a tiltakozáshoz. Porcsalmi Bálint a www.13020.ro honlap koordinátora elmondta: az aláírásgyűjtést folytatják az online felületen, de a Kolozsvári Magyar Napokon, a Félsziget fesztiválon és szeptember 1-én, az Igazság napján is gyűjtenek aláírásokat. Az ügyet szeptember elseje után is életbe fogják tartani.

Nem lesz EMEF-ülés

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen tiltakozó szeptember 1-jei Igazság Napja megfelelő alkalom lehetne az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) találkozójára – mutatott rá közleményében Toró T. Tibor.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke négy napirendi pontot javasolt az erdélyi magyar pártközi találkozóra: a Székely Mikó Kollégium, illetve a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyét, továbbá az őszi választások és az Európai Polgári Kezdeményezés kérdését.

Újságírói kérdésre csütörtöki sajtótájékoztatón Antal Árpád azt mondta: az Igazság Napja egyházi, civil megmozdulás, nem kell politikai tartalmat adni az eseménynek az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívásával. Hasonló véleményen van Porcsalmi Bálint is, aki szerint nem szeretnék politikai egyeztetéssé redukálni a szeptember elsejei, sepsiszentgyörgyi összefogást.{loadposition otp}

Az Igazság Napja nevű tiltakozó megmozdulás eddig körvonalazódott forgatókönyve szerint 12 órakor kezdődik majd a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium előtt, ahová egész Erdélyből tízezres nagyságrendű tömeget várak. A tüntetésen a négy magyar történelmi egyház öt püspöke lesz jelen, de mellettük felszólal még többek között Tőkés László EP-képviselő, volt református püspök és Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X