Jól vannak az Orbán konvoját érintő baleset magyar sérültjei
Budapesti és marosvásárhelyi kórházakban ápolják annak a balesetnek a magyar sérültjeit, amely a miniszterelnököt szállító konvoj egyik autójával történt péntek délután Erdélyben - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton az MTI-vel. "Egyik sérült élete sincs veszélyben, jó reményeink vannak teljes felépülésükre" - tette hozzá.
A miniszterelnöki konvoj egyik autóját pénteken érte baleset Maros megyében. Havasi Bertalan akkori tájékoztatása szerint a járműben a csíkszeredai főkonzul és helyettese, valamint a Miniszterelnökség három munkatársa utazott.
Marian Bobei, a Maros megyei rendőrség szóvivője péntek este a román közszolgálati rádiónak azt mondta: szabályosan közlekedett a magyar főkonzulátus járműve. A balesetet a szembejövő sávból áthajtó gépkocsi okozta, amelynek vezetője szabálytalanul akart előzni. A balesetet okozó sofőr életét vesztette.
A rendőrség szerint egyik jármű sem volt része a magyar miniszterelnök konvojának. Havasi Bertalan ugyanakkor azt mondta MTI-nek, hogy fenntartja korábbi nyilatkozatát, miszerint a baleset a miniszterelnöki konvoj egyik autóját érintette. A miniszterelnöki konvoj Tusnádfürdő felé tartott, amikor az ütközés történt, az Orbán Viktort szállító autó nem volt érintett a balesetben.
- 35432 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35434 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35435 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35436 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35437 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35437 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni