Ponta szerint Tőkés kijelentései törvénybe ütközőek


-A A+

Nemcsak sértők, hanem büntetendők is Tőkés László európai parlamenti képviselő kijelentései - mondta Victor Ponta kormányfő kedden, Tőkés Lászlónak a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen elhangzott beszédére utalva.

Ponta a keddi kormányülés elején, a sajtó jelenlétében köszönetet mondott a külügyminiszternek, amiért a tárca állást foglalt "Tőkés úr és más urak" kijelentéseivel kapcsolatban.

"Sajnálom, hogy Romániának nincs olyan elnöke, aki ellátná alkotmányos feladatait, és állást foglalna, amikor Románia területi épségét és függetlenségét éri támadás, ezért kérem, tegye meg ön" - mondta Ponta a külügyminiszterhez intézve szavait.

Felkérte a tárca vezetőjét, hogy tájékoztassa az európai intézményeket valahányszor EP-képviselők, vagy más államok tisztségviselői a román nemzeti és európai érdekekkel ellentétes javaslatokat tesznek.

A román sajtóban nagy visszhangot kapott Tőkés László azon javaslata, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi státust" az erdélyiek felett úgy, mint Ausztria Dél-Tirol felett.

"Tőkés és a többiek kijelentései szerintem nemcsak sértők, hanem a büntető törvénykönyvet is sértik. Talán akad majd valaki - nem mi, mert az igazságszolgáltatás független -, aki utánanéz, hogy miként történhetnek ilyen dolgok egy magára adó európai országban" - jelentette ki a miniszterelnök.

Július 24-én a külügyminisztérium közleményében egy "romániai szuverén folyamatba" való beavatkozásnak minősítette egyes - meg nem nevezett - magyarországi politikusoknak a romániai közigazgatási átszervezés kapcsán tett kijelentéseit.








EZT OLVASTA MÁR?

X