Hülyét csinált magából Mircea Dușa védelmi miniszter


-A A+

Huszonnégy óra leforgása alatt több kínos bakit is elkövetett Mircea Dușa védelmi miniszter – számolt be a román sajtó.

Sorozatát Pitești-en kezdte szerda este, amikor kijelentette: a hadseregnek sürgetően szüksége van korszerű katonai repülőgépekre, mert Románia légterébe naponta hatolnak be engedély nélkül azonosítatlan, berepülési engedéllyel nem rendelkező gépek. „A legutóbbi eset tegnap éjszaka történt” – fogalmazott a miniszter. Nyilatkozatát hangfelvétel rögzítette.

Utóbb Dușa betelefonált az egyik televízió élő adásába, és azt mondta, hogy félreértelmezték a szavait. „Nem azt mondtam, hogy behatolnak a légterünkbe, csak megközelítik a légterünket az idegen gépek. Ilyesn esetben figyelmeztetjük az illetéktelen behatolókat” – mondta a miniszter.

Csütörtökön Dușa Brassóban tartózkodott, ahol az újságírók rákérdeztek az előző esti kijelentéseire. „Van valamilyen gondja?” – fordult a faggatozó riporter felé, majd azt mondta a sajtósoknak: tanulmányozzák a 2001/256-as törvényt, „mielőtt hülyeségeket kérdeznének”.

A miniszter valójában 2001/257-es törvényra utalt, amely arról rendelkezik, hogyan járjon el a hadsereg, amikor idegen repülő próbál behatolni az ország légterébe. A Dușa által emlegetett 2001/256-os jogszabály bizonyos fogyasztási cikkek és szolgáltatások adómentességéről szól.

A védelmi miniszternek nem az az első bakija. Legutóbb a montenegrói buszszerencsétlenség kapcsán vaskos pleonazmus hagyta el a száját: „az elhunytak élettelen holttestének hazahozataláról” beszélt.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X